6,3 milliót kap a Rimaszombati járás

Rimaszombat |

<p>Jóváhagyta a kormány a Rimaszombati járás fejlesztési tervét, a térség első körben 6,3 millió eurós állami támogatást kap. Az akciótervben foglalt fejlesztések, projektek összköltsége 
157 millió euróra rúg, összesen 2300 új munkahely létesülhet.</p>

Az évek óta legnagyobb munkanélküliséggel küzdő járás akcióterve három fő prioritást fogalmaz meg: az emberi erőforrások megfelelő képzését, figyelembe véve a munkaerőpiac elvárásait, a helyi gazdaság fejlesztését és támogatását valamint az infrastruktúra és a szolgáltatások fejlesztését. Egyebek mellett az önkormányzati szociális vállalatok létrehozásával, célzott munkaerőképzéssel, szociális lakásoknak a jelenleginél jóval kedvezőbb feltételek mellett történő megépítésével, konténeriskolák és óvodák kialakításával, a turizmus és az ehhez kapcsolódó szolgáltatások fejlesztésével, de mezőgazdasági, ipari és infrastrukturális fejlesztésekkel is számolnak. Több intézkedéssel, adó- és járulékkedvezmények bevezetésével a helyi kis- és középvállalkozókat, illetve a munkahelyteremtést segítenék.  Munkanélküliségi csúcsA Rimaszombati járásban jelenleg 27% körül mozog a munkanélküliségi ráta, miközben országos szinten már 10% alá csökkent. „Rendkívül speciális helyzetben van a régió, egyrészt óriási a munkanélküliség, másrészt viszont az érdeklődő befektetők nem találnak megfelelő munkaerőt” – mondta Robert Fico. A kormányfő szerint ezt a jelenséget több terület bevonásával kell orvosolni. Modernizálni kell a helyi szakközépiskolák elavult képzéseit, melyekkel a pályakezdők csak a munkanélküliek számát növelik, mert nem tudnak érvényesülni a munkaerőpiacon. „Sokan azért nem vállalnak munkát, mert végrehajtási eljárás zajlik ellenük és jövedelmükre rátenné kezét a végrehajtó, vannak, akik a szociális hálón élősködnek. Velük szemben szigorúbb szabályokat szeretnénk bevezetni, ugyanakkor szolidárisak leszünk azokkal szemben, akik valóban dolgozni akarnak” – mondta a kormányfő. Ján Richter (Smer) munkaügyi miniszter elmondása alapján az adósságcsapdába került, halmozottan hátrányos helyzetű embereken kívánnak segíteni a magáncsődről és a végrehajtásról szóló jogszabályok módosításával. „Ezek lehetővé teszik majd, hogy az adósságcsapdába jutottak öt év alatt törlesztési naptár alapján törlesszék adósságukat” – magyarázta a tárcavezető.  A kulcs az oktatás„A járási munkahivatal 12 500 munkanélkülit tart számon, jelentős részük tartósan munkanélküli, és minimális vagy alapfokú végzettséggel sem rendelkeznek. Többségük nem is képes rendszeres munkavégzésre. Ezt a jelenséget sürgősen meg kell állítanunk, részben a munkanélküliek átképzésével, részben pedig a minőségi szakoktatással” – magyarázza Marián Štúrik, a Naša Sobota Polgári Társulás szóvivője. Ez a civilszervezet egyébként kulcsszerepet játszott a dokumentum kidolgozásában. Hozzátette, a járásból több alapvető ágazat szakemberei hiányoznak, és a szakközépiskolák sem nyitnak ilyen alapvető képzéseket. Štúrik szerint a munkanélküliek átképzésekor a helyi vállalkozók valós igényeiből indulnak majd ki. „Fontos szerepe lesz a köztes munkaerőpiacnak, vagyis a szociális vállalatoknak, melyekből jelenleg ötöt tervezünk a régióba, például Rimaszécsen, Radnótban és Feleden, de számuk emelkedhet. Nem utolsósorban pedig megfelelő vállalkozói környezetet kell teremtenünk a befektetőknek” – mondta Marián Štúrik hozzátéve, hogy Rimaszombat jó ideje nem képes megszólítani a befektetőket. Egyprofilú R2-es?Robert Fico kormányfő elismerte, hogy égető szükség van az úthálózat fejlesztésére, vagyis az R2-es gyorsforgalmi út megépítésére. Több szakasz előkészületi munkálatai folyamatban vannak, anyagiak hiányában azonban megvalósításuk több mint kérdéses. Ráadásul Roman Brecely (Sieť) közlekedési miniszter lapunknak megerősítette, hogy az R2-es Kriváň–Kassa közötti szakasza csak félprofilban épülne meg. A tárca azt állítja, hogy az útszakasz frekventáltsága nem indokolja a négysávos út megépítését. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?