5%-kal kevesebbet fizetünk a gázért

Pozsony |

<p>A jövő hónaptól olcsóbb lesz a gáz Szlovákiában. &bdquo;A lakossági gázárak július 4-étől átlagosan 4,87%-kal csökkennek&ldquo; - jelentette be tegnap Jozef Holjenčík, a ÚRSO elnöke.</p>

Holjenčík ezúttal is figyelmeztetett, hogy a hivatal csak az átlagos árváltozásokat teszi közzé, vagyis az egyes szolgáltatókra és háztartásokra lebontva ennél nagyobb változások is lehetnek. Az Árszabályozási Hivatal (ÚRSO) tegnapi döntését követően a domináns gázszolgáltató, a Szlovák Gázművek (SPP) közzétette az új, július 4-étől érvényes tarifákat. Ondrej Šebesta, az SPP szóvivője szerint azoknak, akik a gázt csak főzésre használják - vagyis a D1-es fogyasztói kategóriába tartoznak -, az éves költségeik az új árszabásnak köszönhetően 2,4 euróval csökkennek. 

A vizet is gázzal melegítőknek (D2) 24, a gázzal is fűtőknek (D3) pedig átlagosan 72 euróval esnek vissza az éves költségeik. „Az olcsóbb gáz miatt nem csökkentjük automatikusan az ügyfelek által fizetett havi előlegeket. A számlákat majd a számlázási időszak végén postázzuk“ -mondta Šebesta.  Nem kell várni a gázóra-leolvasókra sem, az SPP becsléssel méri fel az ügyfelek fogyasztását. Akik azonban ezzel nem elégednek meg, azok július 4. és 15. között telefonon (0850 111 363) vagy e-mailen ([email protected]) jelenthetik be a gázóra állását. Aki a júliustól érvényes árcsökkenésről aprólékosabban szeretne tájékozódni, ezt az SPP honlapján (www.spp.sk) teheti meg.

Az Árszabályozási Hivatal már a múlt hónapban jelezte, hogy felméri az aktuális piaci árakat, és ezek alapján megszabja az új maximális díjszabást, az elmúlt időszakban ugyanis a tőzsdéken alacsonyabb áron kereskedtek a gázzal, mint azt korábban feltételezték, miközben a szlovákiai gázszolgáltatók ezt nem vették figyelembe. „Az ÚRSO eredetileg azzal számolt, hogy egy megawattóra gáz tőzsdei ára idén 21 euró körül mozog majd, ám ez mára 12 euróra esett vissza“ - nyilatkozta Radoslav Igaz, az ÚRSO szóvivője. A lakossági gáz ára legutóbb az idei év elején csökkent 3,6%-kal.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?