300 milliót tapsolna el a kormány fölösleges gigaprojektetkre

Pozsony |

<p>Az Aliancia Fair-play (AFP) és a Slovensko.Digital platform képviselői arra kérik a belügyi, a közlekedésügyi és az iskolaügyi tárcát, hogy állítsanak le négy IT beszerzési gigaprojektet, amelyeknél fennáll a túlárazás gyanúja. Az egyes minisztériumok összesen 300 millió eurót készülnek kiadni.</p>

A polgári aktivisták szerint az egyes beszerzések megmagyarázhatatlanul gyorsan zajlanak, nincsenek alátámasztva hiteles szakvéleményekkel, és hosszú évekre lekötnék az államot.  Zuzana Wienk, az Aliancia Fair-play (AFP) elnöke szerint felelőtlenül és könnyelműen döntenek óriási pénzösszegekről. "Mi mindent kaphatnának ennyi pénzből az egészségügyi nővérek vagy a tanárok! (...) Megalomán módon felhőkarcolókat építünk, holott elegendő lenne egy ötemeletes épület, vagy egy kis lakótelep is" - figyelmeztetett Wienk.  Az aktivisták példaként említették a közlekedésügyi minisztérium egyik passzív infrastruktúrát érintő projektjét, amelyért áfa nélkül 48 millió eurót készül kiadni a tárca, míg Csehországban az ár csupán ennek a tizede lenne. Az iskolaügyi minisztérium pedig az Edunet projekt keretében központilag biztosítaná az internetcsatlakozást az összes iskolának 67,5 millió euróért, míg az egyes iskolák sokkal jobban járnának a kis szolgáltatókkal. Az Aliancia Fair-play (AFP) és a Slovensko.Digital platform levelet küld Robert Fico miniszterelnöknek. Ebben rendszerszintű megoldásokat javasolnak, melyekkel megakadályozhatóak lennének a túlárazott és felelsleges beszerzések.   
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?