29 milliót akartak kicsalni a biztosítótól

Pozsony. Egy vállalkozó felesége több mint 29 millió korona kártérítést követelt férjétől; a hölgy ügyvédje, a végrehajtó, valamint az illetékes bíró összejátszásával majdnem sikerült a rafinált csalás.

Pozsony. Egy vállalkozó felesége több mint 29 millió korona kártérítést követelt férjétől; a hölgy ügyvédje, a végrehajtó, valamint az illetékes bíró összejátszásával majdnem sikerült a rafinált csalás. A házaspár külföldön autóbalesetet szenvedett, a férfi vezetett, a feleség súlyos sérülése miatt beperelte, és 29,671 millió korona erkölcsi kártérítést követelt tőle, J. S. nagymihályi bíró pedig megítélte az összeget. Tavaly novemberben a feleség ügyvédje, A. H. javaslatot tett L. Ž. végrehajtónál a kártérítés behajtására, aki kérte a nagymihályi bíróság beleegyezését. Még döntés sem született, az ügyvéd néhány nap múlva ismét benyújtotta ugyanezt a javaslatot. Mivel mindkét esetben helytelen adatot tüntetett fel – nem a férjtől, hanem annak biztosítójától követelte a milliókat –, a járásbíróság elutasította a kérvényt. Még meg sem kapta az elutasítást, máris megérkezett a harmadik beadvány, melyben már nem a feleség, hanem név szerint A. H. ügyvéd követelt egymilliót a biztosítótól. Harmadszorra az elektronikus iktatóban a számítógépes rendszer már J. S. bírónak utalta az esetet. Mihelyt J. S. megkapta az ügyet, az ügyvéd kérte javaslata kiegészítését, azaz kijavította a hibás adatokat: a pénzt nem ő követeli a biztosítótól, hanem a feleség a férjtől, és az egymilliót is módosította 29-re. A bíró kijavította a beadványt, a feleség javára döntött, és elrendelte a pénz behajtását a biztosítótól – ismertette a csalás részleteit Daniel Lipšic igazságügyi miniszter. Azért volt szükség ennyi beadványra, mivel a bíróságokon már számítógép segítségével, véletlenszerűen utalják az ügyeket a bíróknak. „Az elektronikus iktató előnye, hogy kiszűri az ilyen eseteket. A rendszerben káosz keletkezett, senki sem értette, egy ügyben miért érkezett több, ráadásul rossz beadvány. Az akták áttanulmányozása után tettem feljelentést hivatali jogkörrel való visszaélés, csalás és okirat-hamisítás miatt. A végrehajtó és a bíró ellen fegyelmi eljárást indítottam, a bírót felfüggesztettem tisztségéből” – tette hozzá Lipšic. Nem kizárt, hogy a feleség és a férj összejátszott, és a biztosítótól akarták kicsalni a milliókat. „Nem tudom, mennyire normális, ha egy feleség ennyi pénzt követel férjétől egy autóbaleset miatt, hiszen nőtlen vagyok. Mindenesetre szerintem az ügyvéd, a bíró és a végrehajtó összejátszottak, ami tűrhetetlen!” – szögezte le a miniszter. (sza)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?