25 évet kaptak a halálkamionosok 71 menekült meggyilkolása miatt

Állítólag megbánta tettét. L. S., az elsőrendű vádlott az ítélethirdetéskor.
Kecskemét |

Első fokon 25 év börtönt, vagyonelkobzást kaptak azok az embercsempészek, akik 71 ember, köztük négy gyerek halálát okozták 2015 augusztusában, amikor hagyták, hogy megfulladjanak egy zárt teherautóban. A tárgyaláson megrázó részletek derültek ki az áldozatok szenvedéseiről.

 

Az osztrák rendőrség 2015. augusztus 26-án figyelt fel Parndorf mellett, a Bécs felé vezető autópályán egy gyanús, elhagyott teherautóra. Miután kinyitották a szlovák rendszámú jármű rakterét, a rendőrök 71 holttestet találtak. Hamar kiderült, hogy illegális menekültek voltak, akik megfulladtak a zárt konténerben. Az áldozatok között négy 14 évesnél fiatalabb gyerek és nyolc nő is volt. A magyar rendőrség néhány nappal később elfogta L. S. afgán embercsempészt és 13 társát. A büntetőper három fő vádlottja 25-25 év fegyházbüntetést kapott és örökre kitiltották őket Magyarországról. Összesen 94 millió forint vagyonelkobzást is elrendelt a bíróság.

Az ítélet felolvasásakor és indoklásakor a bíró elmondta: 2015. augusztus 26-án Mórahalmon szállítottak be 71 embert egy hűtő teherautóba, a jármű raktere 14 négyzetméter volt, nem volt benne semmilyen szellőztető berendezés. Az embercsempészek ezzel tisztában voltak, mint ahogy azzal is, hogy az ajtót belülről nem lehet kinyitni.

A nagy melegben már az indulástól számított 40 percen belül rosszul lettek az emberek, akik egyre hangosabban kezdték verni a raktér oldalát és kézzel próbálták megbontani annak szigetelését, de ez nem sikerült nekik. Az egyre erősödő zaj miatt a sofőr pánikba esett, telefonon jelentette a helyzetet a bandavezérnek, de azt az utasítást kapta, hogy ne foglalkozzon a dörömböléssel, azok bent „dögöljenek meg”.

Amikor egy alkalommal megálltak egy benzinkútnál, akkor is csak azért, hogy pótolják a hűtővizet, de a pihenőhelyen már annyira feltűnő volt az áldozatok dörömbölése, hogy gyorsan továbbhajtottak. Tankolni is úgy tudtak csak, hogy egy benzinkútról kannában vittek üzemanyagot az autóba. A jármű már az osztrák–magyar határon is feltűnést keltett, mert a személyautóknak fenntartott sorba állt be. Innen a sofőr még tovább tudott hajtani, de Parndorfnál már otthagyta az autót.

A raktér ajtajának kinyitása még ekkor sem merült fel az elkövetőkben, akik a bíró szerint végig tudatában voltak annak, hogy a bezárt áldozatok életveszélyben lehetnek, mégsem tettek semmit.

 

Másfél-két órán keresztül vívták haláltusájukat azok a menekültek, akik 2015 nyarán haltak meg egy zárt teherautóban az M1-es autópályán. A Kecskeméti Járásbíróságon megrázó részletek derültek ki az áldozatok szenvedéseiről.

A tavaly Kecskeméten kezdődött perben most hirdettek elsőfokú ítéletet. Az első-, másod-, harmad-, és negyedrendű vádlottat egyaránt 25-25 év fegyházra ítélte a bíróság embercsempészet, emberölés miatt. A bíróság szerint a vádlottak ezt bűnszervezet tagjaként követték el, az érintettek védői szerint ez a tényállás nem állt meg.

Az elsőrendű vádlott volt a bandavezér, a másodrendű vádlott szerezte be a kamionokat, amikkel az embereket csempészték, ő toborozta a sofőröket, de időnként az autók kísérésében is részt vett. A harmadrendű vádlott felvezetőként kísérte az embercsempész járműveket, végül a negyedrendű vádlott vezette a teherautót. A többi vádlottat bűnszervezet tagjaként elkövetett embercsempészésért ítélték el, a legsúlyosabb ítélet 12 év volt, de jellemzően 3-6 évet kell majd a börtönben tölteniük.

Az eset 2015. augusztus 26-án történt, amikor a magyarországi Mórahalomról induló járművet az osztrák Parndorf mellett parkolták le az embercsempészek. A bíró szerint a különös kegyetlenség is megállapítható, mert a 71 ember az átlagosat lényegesen meghaladó mértékű szenvedést kellett, hogy átéljen. A zárt, sötét, zsúfolt raktérben különösen nagy szenvedést okozhatott a tudat, hogy megfulladhatnak, ez ráadásul lassan, elhúzódva következett be, voltak, akik akár öt órán át is életben maradhattak, körülvéve meghalt társaikkal.

Az elítéltek tudták, hogy gond van, emiatt hívták a bandavezért is, aki azzal rázta le őket, hogy ne foglalkozzanak a dörömböléssel, azok bent „dögöljenek meg”. Mégsem próbáltak segíteni az áldozatokon, akik közül egy sem élte túl a halálutat. Az ítélet nem jogerős.

Kósa András

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?