2018-tól jobban védik a bűntettek áldozatait

bíróság ítélet
Pozsony |

Januártól új törvény védi a bűncselekmények áldozatait. A széleskörű szakmai segítség mellett már a kártérítés megítélése is egyszerűsödik.

Több információ

A parlament jelentős többséggel hagyta jóvá azt az új jogszabályt, mely először is bevezeti az áldozat és a különösen sebezhető áldozat fogalmát a jogrendbe. A szabályzás rendelkezik arról, hogy az áldozatoknak joguk van az információhoz, illetve arról, hogy az első kontaktus során konkrétan milyen információkra jogosultak az áldozatok. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy ha például a rendőr családon belüli erőszakkal kapcsolatos esetben jár el, köteles pszichológus és egyéb szakmai segítséget nyújtó szakemberek és szervezetek elérhetőségével ellátni az áldozatokat. A törvény arra is kitér, hogy az áldozatokat a legérthetőbb módon kell felvilágosítani. A jogszabály arról is rendelkezik, milyen segítség jár az áldozatoknak általában és milyen a különösen sebezhető áldozatoknak. Az utóbbi csoportba a gyermekek, a 75 évesnél idősebbek a nők illetve az egészségkárosodottak tartoznak.

Egyszerűb kártérítés

Januártól a jogi és pszichológiai segítségnyújtás mellett az áldozatok jogosultak a további bántalmazással és zaklatással szembeni védelemre. Az új törvénynek köszönhetően az áldozatoknak már a bűnvádi eljárás során meg kell ítélni a kártérítés összegét, eddig erről egy külön, civil bírósági eljárás keretében döntött a bíró.

Januártól hatályos a bírókra vonatkozó törvény egyik rendelete is, mely szerint a bírók értékelése nyilvános lesz és a tárca honlapján bárki számára hozzáférhető. Az intézkedés értelmében minden bíróság elnöke legkésőbb január végéig köteles eljuttatni a tárcához 2014-re visszamenőleg a bíróságok bíráinak értékelését. (ie)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?