2016-ra állhat fel a V4–EU harccsoport

Pozsony |

<p>A visegrádi négyek országainak védelmi együttműködése és jövője, a NATO kötelékében betöltött szerepük &ndash; ezek voltak a vezető témák a V4-ek védelmi tárcáinak képviselőinek pénteki panelbeszélgetésén a pozsonyi Globsec fórumon.&nbsp;</p>

Közép-Európa legjelentősebb kül- és biztonságpolitikai fórumának harmadik – egyben zárónapján – megrendezett panelbeszélgetésen Miloš Koterec szlovák védelmi államtitkár, Vargha Tamás honvédelmi parlamenti államtitkár, illetve Martin Stropnický cseh és Tomaš Siemoniak lengyel védelmi miniszter vett részt.

„Jelentős lépést tettünk előre a több nemzet tagjaiból álló alakulat létrehozásában is, 2016-ra tervezzük felállítani ezt a V4–EU harccsoportot, amely hozzájárulhatna az EU és a NATO keretén belül indított nemzetközi műveletekhez” – mutatott rá Vargha. A védelmi kiadások csökkenő trendje kapcsán kialakult beszélgetésben a minisztériumok képviselői egyetértettek, a gazdasági válság nem segített a költségek növelésében. Koterec elmondta: Szlovákia jelenlegi GDP-je 1,01 százalékát költi védelmi célokra, s ez a következő években sem fog érdemben változni. Stropnický szerint a védelmi kiadások a NATO keretén belül ajánlott szintjét – a GDP két százalékát – jelenleg csak négyen tartják be, s a védelmi költségvetés szintje a V4-ek tagjai esetében csak Lengyelország esetében közelíti az ajánlottat.

A Globsec zárónapján érkezett egyébként a fórum helyszínére az a visegrádi négyek együttműködésének keretében – s annak szimbólumaként – megrendezett kerékpárosverseny, amely május 13-án startolt Lengyelországból, majd Csehország és Szlovákia érintésével, ma Győrben kezdi meg befejező szakaszát. A verseny szimbolikusan a visegrádi várban fejeződik be, ezzel emlékeztetve arra, hogy a visegrádi együttműködés létezik, egyre erősebb és egyre komolyabb súlya van. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?