15%-kal kevesebbet keresnek a nők

cipo
Strasbourg |

Konkrét intézkedéseket sürgetnek a tagállamoktól az európai parlamenti képviselők a nemek közötti egyenlőtlenség felszámolására és a bérszakadék csökkentésére.

Határozatukba ismét bekerült az Isztambuli Egyezmény ratifikálása, melynek célja a nők elleni erőszak megelőzése, az áldozatok védelme, illetve az elkövetők büntetlenségének megszüntetése.

Az Európai Parlament decemberi ülésén a jelentést 500-an szavazták meg, 105-en voltak ellene, 87-en tartózkodtak. A vita során többször elhangzott, hogy a nők egyenjogúságának, gazdasági függetlenségének és szakmai önmegvalósításának alapfeltétele az egyenlő bér és az egyenlő bánásmód.

Bérszakadék

Az uniós politikusok bírálták, hogy a nők fizetése átlagban még mindig majdnem 15%-kal alacsonyabb a férfiakénál, a nyugdíjaknál pedig még nagyobb a különbség: 29,5%-kal marad el a férfiakétól. Gyakran olyan szférában (ápolás, gondozás, kiskereskedelem, oktatás) dolgoznak, amelyek ugyan jelentős társadalmi és gazdasági értéket képviselnek, de sok esetben alacsonyabb a fizetés. A képviselők ezért konkrét lépéseket követelnek a tagállamoktól a bérkülönbség felszámolására. Fontos a munka és a magánélet közötti egyensúly is, amihez rugalmas munkafeltételekre és a gyermekgondozás jelentősebb támogatására van szükség.

Isztambuli Egyezmény

A világjárvány és a kijárási korlátozások nyomán fokozódott a nők elleni erőszak. A tagállamokat felszólították, tegyék meg a szükséges intézkedéseket, hogy az áldozatok probléma nélkül jussanak menedékhez és igazságszolgáltatáshoz. Felszólították Szlovákiát, Magyarországot, Csehországot, Lettországot, Litvániát és Bulgáriát az Isztambuli Egyezmény ratifikálására. Szlovákiában évek óta húzódik az uniós egyezmény átültetése. A konzervatív és populista pártok a „genderszemlélet” becsempészésére hivatkozva támadják a nők elleni és a családon belüli erőszak megelőzéséről szóló egyezményt, amely szerintük radikális feminista ideológiára épül. A szakértők szerint viszont nem állja meg a helyét az a kifogás, hogy közvetett módon lehetővé tenné az azonos neműek házasságát. Az ellenérvek között szerepelt az is, hogy a társadalmi nemnek (gender) nincs pontos definíciója Szlovákiában. A kifejezést azonban a szlovák jogrend már most is használja. Oľga Pietruchová, a munkaügyi tárca nemi egyenlőségért felelős osztályának volt vezetője az Euractiv portál által szervezett beszélgetésen megerősítette, a nem definíciója megváltozott a szlovák nyelvi szótár új kiadásában.

Oktatással kezdeni

A szakértő szerint inkább az áll a hátterében, hogy magával a nemi egyenlőséggel nem értenek egyet a politikusok. „Az erőszak felszámolása nem sikerülhet az oktatás és a tájékoztatás erősítése nélkül. Tudunk segíteni az áldozatoknak, de nem tudunk tenni a megelőzésért” – mondta Pietruchová. Hozzátette, a kutatások megerősítik, hogy a nők elleni erőszak a férfiak azon meggyőződéséből fakad, hogy joguk van kierőszakolni a megszokott viselkedési mintákat, ám az oktatásnak meg kell mutatnia a fiúknak és a lányoknak, hogy ez nem része egy egészséges kapcsolatnak. Zuzana Očenášová, a nők elleni erőszak megelőzésével foglalkozó központ (KMC) elemzője szerint a gondolkodásban és az intézmények működésében nehezen érhető el változás a nemi vonatkozás előtérbe kerülése nélkül.

Most prédikál

Monika Beňová, a Smer EP-képviselője a jelentés kapcsán bírálta a szlovák kormányt. Emlékeztetett, rá kell kapcsolni a nők jogainak megerősítése terén, és a koalíció számos ilyen kötelezettséget vállalt a programjában. „El lehet kezdeni a tartásdíjfizetési kötelezettség érvényesítésével, a munka és a magánélet egyensúlyának biztosításával, több bérlakással. Kár, hogy a választás óta gyakorlatilag semmi nem történt ezeken a területeken” – áll Beňová nyilatkozatában. A Smer politikusa arról viszont hallgat, hogy 2019-ben a smeres vezetésű kormány vonta vissza az Isztambuli Egyezményhez való csatlakozást.

Egyet előre, kettőt hátra?

Az EP aktuális jelentésében nem feledkeztek meg a szexuális és reproduktív egészségjogok garantálásáról sem: a nők alapvető jogai ezek, melyeket semmilyen módon nem szabad gyengíteni. Megsértése, például a biztonságos és legális terhességmegszakítás megtagadása, a nők elleni erőszaknak minősül. Ezt akár Anna Záborská konzervatív politikusnak is üzenhették volna, aki rendre olyan törvényjavaslatokat visz a parlament elé, melyek a jogvédők szerint akadályoznák a biztonságos terhességmegszakítást.

Sandra Pereira jelentéstévő elmondta:

„A nők jogainak megerősítéséhez változnia kell a politikának. Béremelés, jó minőségű és mindenki számára elérhető oktatás és egészségügyi ellátás kell, ide tartozik a lakhatáshoz és az igazságszolgáltatáshoz való hozzáférés is. Kiemelten kell kezelni a nők elleni erőszak mindenféle formája elleni fellépést, csak így teremthetünk valódi egyenlőséget nők és férfiak között.”

A Nemek Közötti Egyenlőség Európai Intézete által kidolgozott egyenlőségi mutató szerint az EU-nak még 60 évre van szüksége ahhoz, hogy elérje a nemi egyenlőséget. Idén a tagállamok a 100 pontból átlag 68-at értek el, ami mindössze 4,9 pontnyi javulás tíz év alatt. Szlovákia csak 56-ot ért el, az unióban csak Görögország, Magyarország és Románia kapott gyengébb értékelést.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?