A koronavírus okozta válsághelyzet kétszeres terhet rótt a nőkre – figyelmeztetett a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO). A nőknek a munkájuk mellett a gyermekeikkel is sokkal többet kellett foglalkozniuk, mert az óvodák, iskolák is zárva voltak.
A járvány fokozta a nemek közötti egyenlőtlenséget
Az egészségügyben dolgozók 70%-a világszerte nő, emellett jelentősen több nő dolgozik az üzletekben, valamint a szolgáltatásokban, mint férfi. A szakemberek arra figyelmeztetnek, hogy a koronavírus miatti elbocsátások, illetve stagnálások is jobban érintik azokat az ágazatokat, amelyekben elsősorban nők dolgoznak. „A nők már a világjárvány kitörése előtt is átlag 16%-kal kevesebbet kerestek óránként, mint a férfiak” – figyelmeztetett Daniela Škoricová, a Grafton Recruitment állásközvetítő iroda munkatársa.
Az előrejelzések sem festenek túl rózsás képet. A munkanélküliség emelkedése mellett még nagyobb eltérés várható a nők és a férfiak fizetése között.
A Pénzpolitikai Intézet (IFP) számításai szerint Szlovákiában a nők fizetése átlagosan már most is majdnem 20%-kal kevesebb, mint a férfiaké.
Az elemzők felhívják a figyelmet, hogy az iskolák és óvodák bezárása újabb feladatok elé állította a szülőket, elsősorban az anyákat. A néhány hétre kinyitott iskolák és óvodák sem változtatnak érdemben a helyzeten. Azok a nők, akik férfival élnek együtt, átlagosan napi négy és fél órát töltenek háztartási munkával, gyerekneveléssel, a férfiak nem egész másfél órát. Az egyedülálló anyák még ennyi segítségre sem számíthatnak. Škoricová szerint az otthonról végzett munkához és a család körüli feladatokhoz társult a tanulás a gyerekekkel, a kisebbek otthoni programjának megszervezése. „A munkaadók azonban ugyanazt a teljesítményt várták el, mint mielőtt bevezették az otthonról való dolgozást” – mondja Škoricová.
Az anyák azonban nem csak a koronavírus miatt vannak hátrányos helyzetben a férfiakhoz képest. Az IFP összesítése szerint egy nő fizetése annál kevesebb, minél több gyerekről gondoskodik. Egy három gyereket nevelő 45 éves nő bére nem éri el a 800 eurót, egy ugyanolyan idős háromgyerekes apa fizetése 1100 euró körül mozog.
Egy gyermektelen, 45 éves nő fizetése több mint ezer euró, a hasonló korú, gyermektelen férfi havi 900 euró körül keres. A 45 éves, két gyermeket nevelő apák fizetése a legmagasabb, majdnem 1200 euró.
A kétgyermekes, 45 éves nők körülbelül 850 eurót keresnek. Alaposan elmaradunk az uniós átlagtól, ha azt vizsgáljuk, milyen arányban dolgoznak a kisgyereket nevelő nők. Míg az EU-ban a kisgyerekes anyák majdnem 42%-a dolgozik, Szlovákiában csupán 8,6%-a.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.