Véget ért már a Szövetségben lévő ellenállás?

agócs attila gombaszög

Erről beszélgetett Bárdos Gyula, a Csemadok országos elnöke és Agócs Attila, a Híd-platform tagja, Fülek polgármestere a Gombaszögi Nyári Táborban.

A két politikus elsősorban a kérdést megyei, illetve helyi szintre terelte. Véleményük szerint a választások előtt a nagyobb magyar közösségekkel rendelkező területeken előfordulhatnak a viták, veszekedések, ezeket azonban természetesnek tartják. „Mi gondunk van egymással? Semmi gondunk nincs. Régiója válogatja” – mondta Bárdos a parameter.sk által szervezett beszélgetésen.

Agócs Attila hozzátette, hogy közösségünkben nagyon erősen jelen van az önmarcangolás, a negatív eredmények kiemelése. A polgármester ezt elsősorban a médiával kapcsolatban hangsúlyozta. A politikusok ebben szintén egyetértettek, szerintük néhány ember „összeugrasztása”, a kudarcok kiemelése és az ezt követő viták sokszor a média munkájának eredményei. „Nekünk mindig Mohács kell” – tette hozzá Bárdos.

A konfliktusokat a politizálás velejáróinak tartják. Bárdos hangsúlyozta, hogy az egységes párt értelmét majd a választások mutatják meg. Erre az időre pedig szerinte félre kell tenni a vitákat. Agócs Attila hozzátette, hogy erélyesebb pártvezetői karakter segíthetne, erre azonban igyekezetet lát. „Türelem kell, meghallgatni a másikat, félretenni az egókat” – mondta Bárdos. „Ez a mostani helyzet olyan, amilyen még nem volt, a pártok korábban nagyon szembe mentek egymással. Nehezen tudnak együttműködni, de az eredmények majd megmutatják. Belülről is sok az ellenfél és kívülről is. Itt kell felülkerekedni az egón, a pártérdeken, hogy a közösség profitáljon belőle” – tette hozzá.

Gyimesi György, jelenlegi oľanos képviselővel kapcsolatban a Híd-platformhoz tartozó Agócs Attila elmondta, a politikust nem tartja hiteles embernek. „Jól lovagol a hullámon, ami végig söpört a világon. Érzi, hogy ez a hullám felviheti őt. Egy felvett szerepben játszik, épp ezért fájó, hogy a közösség egy része bedől neki” – mondta, hozzátéve, a Híd ameddig teheti, addig nem fog hozzájárulni ahhoz, hogy Gyimesi a színeikben induljon. Agócs arra a kérdésre, hogy kit tekintenek szövetségeseknek, főleg parlamenten kívüli pártokat sorolt, mint a KDH és a Spolu. A jelenlegi kormánypártok közül az SaS-t említette.

Bárdos hangsúlyozta, hogy a fasisztákkal nem működnének együtt. „A többit majd eldönti a választó. A lényeg, hogy be kell jutni a parlamentekbe” – tette hozzá.

Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?