Napokig tartó hányást és hasmenést okozó vírus terjed, Szlovákiában is megjelenhet

Napokig tartó hányást és hasmenést okozó vírus terjed, Szlovákiában is megjelenhet

A kórokozó hetekig a szervezetben maradhat, és kiszáradást idézhet elő.

Norovírus okozta járvány ütötte fel a fejét Európában. A kórokozó rendkívül fertőző, több hónapig a szervezetben maradhat, és olyan tüneteket idézhet elő, mint például az intenzív hányás és hasmenés, hasi görcsök, émelygés, fejfájás és magas láz.

Nagy-Britanniában az egészségügyi hivatalok figyelmeztetést adtak ki a betegség terjedése miatt. A kórt bárki elkaphatja, aki érintkezik egy fertőzöttel, így rendkívül fontos a személyi higiénia betartása, úgymint a rendszeres kézmosás és fertőtlenítés.

Az orvosok azt javasolják, hogy sose nyúljunk olyan tárgyakhoz vagy felületekhez, amelyeket betegek megérinthettek. Ajánlatos elkerülni a közös főzést, és érdemes 60 Celsius-fokon kimosni a ruhákat.

A vírus rendkívül gyors ütemben terjed az Egyesült Királyságban, a fertőzöttek száma az előző évhez képest több mint 75%-kal emelkedett. Németországban egy fesztiválon háromszázan kapták el a betegségét, és félő, hogy hamarosan Szlovákiában is megjelenik.

(refresher)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?