Vita a volt társ és az örökösök közt

Pelsőc. A községben négy hónapja zárva tart a gyógyszertár, mivel egyik tulajdonosa elhalálozott. A község épületében működő patika bezárása óta a település polgárai és a környező völgyekben elterülő tizenkét falu lakosai kénytelenek Rozsnyóra, Tornaljára vagy Csetnekre utazni orvosságért.

Pelsőc. A községben négy hónapja zárva tart a gyógyszertár, mivel egyik tulajdonosa elhalálozott. A község épületében működő patika bezárása óta a település polgárai és a környező völgyekben elterülő tizenkét falu lakosai kénytelenek Rozsnyóra, Tornaljára vagy Csetnekre utazni orvosságért. A bezárásra egyrészt azért volt szükség, mert a patika társtulajdonosának nincs engedélye a gyógyszertár üzemeltetésére, illetve vagyonjogi vita alakult ki közte és az elhunyt patikus örökösei között. Broda László polgármester tájékoztatása szerint a jövő héten tartják Rozsnyón a patika árukészlete és egyéb pénzügyei körüli örökösödési vita bírósági tárgyalását. A polgármester szerint ha a per záros határidőn belül nem ér véget, és sem az egyik sem a másik fél nem tudja újra megnyitni a gyógyszertárat, az önkormányzat kénytelen lesz más bérlő után nézni. (kápé)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?