Visszatért az elkóborolt édesanya

Kassa. Nagy port vert fel a hír, mely szerint a kassai főpolgármester nem tudta átadni az év első újszülöttjének járó 10 ezer koronát, mivel az anya a szülés után 13 órával megszökött a kórházból.

Kassa. Nagy port vert fel a hír, mely szerint a kassai főpolgármester nem tudta átadni az év első újszülöttjének járó 10 ezer koronát, mivel az anya a szülés után 13 órával megszökött a kórházból. A város, sőt az egész kerület első csecsemőjét a személyzet vette gondjaiba, csakúgy, mint a tavalyi év folyamán előfordult további húsz esetben. A kassai egyetemi kórház szülészeti osztályának ügyeletén megtudtuk, hogy a roma anyák körében nem ritka a „cserbenhagyásos szülés”. A nők többsége azonban néhány napon belül jelentkezik a kicsiért. A 19 éves Verona Gazsíková tegnap délelőtt ismét felbukkant az osztályon, a kórház rendszabályai azonban nem teszik lehetővé az elkóborolt kismamák visszafogadását. „A szülészet nem galambdúc, itt nem lehet ki-be szaladgálni. A kis Veronikáról a személyzet fog gondoskodni, legalább egy hétig.” – tájékoztatott a szolgálatos főnővér, hozzátéve, hogy a Luník IX. városrészben lakó leányanya először azzal indokolta gyors távozását, hogy idegenkedik a kórházi környezettől, majd azt állította, hogy családtagjaival meg akarta ünnepelni a sikeres szülést, ám ezt az orvosok nem tették neki lehetővé. (juk)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?