Villámgyorsan összeterelt test

Pozsony/Rimaszombat. Simon Zsolt szerint alapszabály-ellenesen hívták össze mára az MKP Országos Etikai Bizottságát. A testület Csáky Pál pártelnök javaslatára azt vizsgálja, Simon nem sértette-e meg a párt alapszabályát. A rimaszombati járási elnökség bizalmi szavazást kezdeményez Csáky személyére.

Az „etikai tanácskozás” időpontját tegnap tűzték ki – négy nappal azután, hogy Csáky sajtótájékoztatón jelentette be, kezdeményezi a testület összehívását. Az MKP elnöke állítólag két kérdéssel fordult a bizottsághoz: Simon Zsolt sajtóbeli kijelentései nem sértik-e a párt alapszabályát, valamint jogos volt-e, hogy a Mede Vencellel folytatott perben bizonyítékként mutatott fel egy elnökségi ülésen készült hangfelvételt és részvételi listát. Az etikai bizottság két tagja: Czíria Attila és Boros Zoltán lapunknak ugyan megerősítette, hogy tegnap összehívták az ülést, témájáról viszont nem akartak bővebben beszélni. „Nem tudok semmit. Csak szóltak, hogy lesz, hát elmegyek” – mondta Boros. A testület további tagja, Grénder Gyula tőlünk hallott először a tanácskozásról. Pallya Gábor, az etikai bizottság elnöke – saját bevallása szerint – a testület mind a kilenc tagját összehívta, Gréndert állítólag nem tudta elérni. Elmondta, hogy az ülést Csáky javaslatára tartják meg.

A párt alapszabálya szerint „első fokon etikai eljárást kezdeményezni a párt tagjával szemben csak a tagot nyilvántartó helyi szervezet szerint területileg illetékes járási etikai bizottságnál lehet”. A dokumentum egy másik paragrafusa kimondja: az MKP Országos Etikai Bizottságának „jogában áll határozatot hozni a járási etikai bizottságok határozatai ellen benyújtott fellebbezésekről”. Simon szerint a bizottság összehívásával megsértették a párt alapszabályát. Leszögezte: az MKP honlapján olvasható alapszabály értelmében elsőfokú eljárásról van szó a párt tagjával szemben, ilyen esetben pedig csak a járási etikai bizottság léphet. „Például a beadványt sem kaptam meg, nem tudom, mivel vádolnak. Felettébb érdekes az is, hogy hétfőn a párt elnöke átadja a beadványt, és szerdán már tárgyalják is. Az MKP alapító tagja vagyok, de ilyen gyors eljárásra nem emlékszem” – tette hozzá Simon.

Pallya nem gondolja, hogy az alapszabálynak ellentmondva hívták volna össze az ülést. Bővebb magyarázatot nem adott, mivel állítólag lemerült mobiltelefonjának eleme, lapzártáig pedig már nem tudtuk elérni. Farkas Iván, az MKP Országos Tanácsának elnöke csak annyit mondott: az alapszabályban van lehetőség arra, hogy azonnal a legfőbb etikai bizottság foglalkozzon egy üggyel. Csáky Pál lapzártáig nem vette a telefonját. A pártelnök pénteki nyilatkozata szerint a viszályt lezártnak tekinti. Nem hajlandó többé kommentálni, hogy sor került-e megbeszélésre az MKP és a Smer között, illetve kért-e támogatást a Madách-Posonium Kiadó számára. (dem)

Rimaszombat: rendkívüli közgyűlést!

Rimaszombat. A Simon-üggyel kapcsolatban a rimaszombati járási elnökség tegnapi ülésén felszólította az MKP Országos Tanácsát, azonnali hatállyal rendkívüli kongresszust hívjon össze, hogy megvitahassák a pártban kialakult helyzetet és egyben bizalmi szavazást kérhessenek a pártelnök személyére. A gömöri szervezet tagjai a többi járást is kérik a soron kívüli közgyűlés megtartásának támogatására. Egyúttal figyelmeztették az országos elnökséget és a párt elnökét, hogy az etikai eljárást első fokon a párt alapszabálya értelmében kell lefolytatni. Ennek kapcsán aggodalmuknak adtak hangot, mivel a dokumentum megkerülését vélik felfedezni Simonnak az országos etikai bizottság elé való idézésében. (szasz)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?