Várnak, hogy visszalőjön a másik

Újdelhi/Iszlámábád. Tovább éleződik a helyzet a két szomszédos atomhatalom, India és Pakisztán között.

Újdelhi/Iszlámábád. Tovább éleződik a helyzet a két szomszédos atomhatalom, India és Pakisztán között. Atal Behari Vadzspaji indiai miniszterelnök tegnap az elmúlt napok tüzérségi harcaitól sújtott kasmíri tűzszüneti vonal közelében indiai katonáknak tartott beszédében kijelentette: eljött az idő a döntő harcra a Pakisztán által támogatott muzulmán szeparatisták ellen. „Álljunk készen az áldozatvállalásra. Célunk a győzelem. Mert most eljött az idő a döntő harcra” – buzdította a csapatokat. Vadzspaji úgy vélekedett, hogy bár India békét akar, mégis belekényszerül egy háborúba a szomszédos Pakisztánnal. „A kesztyűt az arcunkba vágták, mi pedig felvesszük azt” – hangoztatta. India azzal vádolja Pakisztánt, hogy kiképzésben és támogatásban részesíti a vitatott hovatartozású Kasmír függetlenségéért, illetve a Pakisztánnal való egyesüléséért harcoló muzulmán szeparatistákat.

„Pakisztán továbbra is támogatja Kasmír önrendelkezését, de nem ért egyet az ott tevékenykedő terroristák akcióival” – mondta tegnap Pervez Musarraf elnök. Iszlámábád továbbra is a tárgyalásos rendezés híve, s a nemzetközi közösséghez fordult: bírja jobb belátásra Indiát. Jack Straw brit külügyminiszter szerint jelen pillanatban ez a legkomolyabb konfliktus a világban, vészterhesebb még a közel-keleti válságnál is. Az EU felszólította a két atomhatalmat, hogy gyorsan tegyék meg a „beláthatatlan következményekkel járó konfrontációs spirál” elkerüléséhez szükséges lépéseket.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?