Utcára kerülnek a nem fizető lakók?

Vágsellye. Nagy problémát okoznak a bérházak nem fizető lakói a 25 ezres lélekszámú városban.

Vágsellye. Nagy problémát okoznak a bérházak nem fizető lakói a 25 ezres lélekszámú városban. Amint azt Tibor Barantól, a lakáskezelő vállalat igazgatójától megtudtuk, a múlt év végén a tartozások már meghaladták a hárommillió koronát, s ebből csaknem 2,3 millió koronát bírósági úton próbál meg behajtani a vállalat. A tartozások azonban nőnek, ezért a lakáskezelő úgy döntött, a kinnlevőségeik behajtásával egy erre szakosodott céget bíz meg. A nem fizetőket a múlt év végig a törvény szerint csak abban az esetben lehetett karhatalmilag kiköltöztetni, ha a kilakoltatott családnak pótlakást tudtak felajánlani. És éppen ez volt a legnagyobb akadály, hiszen a városnak nincsenek ilyen lakásai. A január elsején életbe lépett törvénymódosítás már lehetővé teszi, hogy a notórius nem fizetőket akár az utcára is kitegyék. Az igazgató szerint azonban ez sem oldja meg a helyzetet, hiszen egy kisgyermekes családot nem rakhatnak ki a szabad ég alá. Vágsellyén jelenleg egy négyszobás lakásban 10 ággyal kialakított kényszerszállás szolgál az utcára kerülőknek, ám ez csak amolyan éjjeli menedékhely, hiszen délután öttől mehetnek oda a rászorultak, reggel pedig el kell hagyniuk a lakást. A legjobb megoldás az lenne, ha tömbházat tudnának kialakítani kis lakásokkal, ahová a nem fizetőket költöztethetnék. Felmerült, hogy a Deáki úton levő egykori munkahivatal épületét alakítanák át, de ott még a tulajdonviszonyokat is rendezni kellene, hiszen az épület a járási hivatal kezelésében van, azt a város esetleg egy más épületért cserébe szerezhetné meg. A lakáskezelő vállalat holnap tárgyal a részletekről a kinnlevőségek behajtására szakosodott céggel. Vannak, akik valóban olyan anyagi helyzetbe kerültek, hogy nem tudják fizetni a lakbért, amely Vágsellyén átlagosan havi 800 koronát tesz ki, ám sokkal többen vannak olyanok, akik sportot űznek a nemfizetésből.

Már a negyedik lakásba költöztették

Vágsellye. A városban úgy igyekeznek rendezni a helyzetet, hogy a nagyobb lakásban élő nem fizetőket egy hasonlóan komfortos, de kisebb lakásba költöztetik, így felszabadul egy nagyobb lakás az igénylők számára. Ha az illető a kisebb lakásban sem fizet, akkor lehetőség szerint egy még alacsonyabb kategóriájú lakásba teszik. Valaki már kilencvenezer koronával tartozott a lakáskezelőnek, de vele sem tudtak mást tenni, csak azt, amit vázoltunk. Ma már a negyedik lakásban él, és mintegy kétszázezer koronára duzzasztotta tartozását. (gl)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?