Üldözik a bankrablókat

Budapest. Egyelőre nem járt eredménnyel a móri Erste Bankban elkövetett fegyveres támadás tettesei után nagy erőkkel folyó hajsza. Ugyanakkor a rendőrség számos olyan információ birtokába jutott, amelyekről eddig a bűnügyi szolgálatnak nem volt tudomása.

Budapest. Egyelőre nem járt eredménnyel a móri Erste Bankban elkövetett fegyveres támadás tettesei után nagy erőkkel folyó hajsza. Ugyanakkor a rendőrség számos olyan információ birtokába jutott, amelyekről eddig a bűnügyi szolgálatnak nem volt tudomása. A rendkívül brutális, nemcsak Magyarországon, hanem Európában is példátlan csütörtöki bankrablás két tettese az épületbe lépve rögtön tüzet nyitott, hat ember azonnal meghalt, ketten életveszélyes sérüléseket szenvedtek. Egyikük, egy 30 éves férfi még csütörtökön este a kórházban belehalt sérüléseibe. A másik sérült, egy 26 éves nő második, ötórás műtétje tegnap délután fejeződött be. A bankrablás egyedüli túlélőjének műtétje, amelyet két orvoscsoport végzett, jól sikerült, a nő már nincs közvetlen életveszélyben. Ennek ellenére csak a következő 5-6 nap során derül ki, hogy életben marad-e. Tegnap is rendőrök, polgárőrök, a helyi terepviszonyokat jól ismerő vadászok és mezőőrök vizsgálták át azokat a területeket, ahol az elkövetők megbújhattak, vagy a bűncselekmény eszközeit elrejthették. A kutatást tovább folytatják, és ha bejelentések érkeznek, akkor újabb területeket is hasonló alapossággal vizsgálnak át. Az ORFK speciális nyomozócsoportot hozott létre, vezetője Bolcsik Zoltán dandártábornok, az ORFK Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatóságának első embere. Gyásznappá nyilvánította tegnapi rendkívüli ülésén május 13-át Mór város közgyűlése. Az önkormányzat saját halottjának tekinti az elhunytakat, s családjukat 100-100 ezer forint gyorssegélyben részesíti. Az áldozatok között van a város polgármesterének felesége is, ő volt a bankfiók vezetője. A Nemzeti Kegyeleti Bizottság kezdeményezte, a kormány hirdessen nemzeti gyászt az áldozatok emlékére. További híreink a 3. oldalon. (m, n, o)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?