Újabb szlovák kifogások

Pozsony. Jaroslav Chlebo szlovák és Németh Zsolt magyar külügyi államtitkár – egyhetes késéssel – holnap ül tárgyalóasztalhoz, hogy a szomszédos államokban élő magyarokról szóló jogszabályról egyeztessen.

A magyar külügyminiszter szlovák kollégájával folytatott hétvégi megbeszélésén hangsúlyozta: készek megvizsgálni a szlovák javaslatokat. Boris Gandel külügyi szóvivő elmondta: a szlovák észrevételeket, kifogásokat és felvetéseket diplomáciai csatornákon már eljuttatták Budapestnek. Pozsony szerint Magyarország egy olyan jogszabályt fogadott el, amelyet a szomszédos országok területén is érvényesíteni akar. Ez a törekvése pedig sérti a nemzetközi jog alapelveit és veszélyezteti az ország belső rendjének integritását. „Jogi és politikai szempontból sem kívánatos ilyen precedens” – jelentette ki Gandel. A szlovák álláspont szerint a velencei bizottság jelentése megerősítette Pozsony kifogásait. Szlovákia felkészült a konstruktív párbeszédre azzal a céllal, hogy Magyarország kiküszöbölje a státustörvény hibáit, amire az Európai Bizottság és az EBESZ kisebbségügyi főbiztosa is felszólította – mondta Gandel. Az Európai Bizottság szerint a jogszabály egyes kitételei egyértelműen ütköznek az európai normákkal, és az európai államok nem hajlandók elismerni egy olyan törvényt, amely nincs összhangban a nemzetközi joggal. Tehát nemcsak Szlovákia, hanem a nemzetközi közösség számára is elfogadhatatlan olyan törvény, amely a szomszédos állam területén is érvényesül anélkül, hogy az adott ország egyetértene vele. Gandel szerint ez csak úgy értelmezhető, hogy az Európai Bizottság egyértelműen Szlovákiának ad igazat a kérdésben. A külügyi tárca nem reagált a lapunkban tegnap megjelent hírre, melyben a magyar külügyminisztérium cáfolta, hogy Magyarország hajlandó elhalasztani a státustörvény hatályba léptetését. (szm)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?