Újabb két ember mondott búcsút

Kassa. Megváltoztatta alapszabályát a hét végén az SDKÚ. A párt központi tanácsa által szombaton jóváhagyott dokumentum meghatározza, hogyan kell fellépni az alapszervezetek megszüntetése után.

Kassa. Megváltoztatta alapszabályát a hét végén az SDKÚ. A párt központi tanácsa által szombaton jóváhagyott dokumentum meghatározza, hogyan kell fellépni az alapszervezetek megszüntetése után. Mikuláš Dzurinda hangsúlyozta: nem politikai, hanem technikai döntést hoztak, hogy a pozsonyi új alapszervezetek létrehozása „támogatást kapjon az alapszabályban is”. A pártelnök pontosította, hasonló módszert hagytak jóvá, mint amilyen az új tagok felvételére vonatkozik. Az új szabály értelmében a feloszlatott sejtek tagjainak 15 napon belül át kell regisztráltatniuk magukat, ezt azonban az SDKÚ elnöksége akár el is utasíthatja.

„Nagyon örülök, hogy Pozsonyban új szervezetet építünk, megbízható emberekkel. Elárulhatom, kellemesen megleptek az üzenetek, levelek, kérvények, hogy hol lehet belépni a pártba. Mindent megteszünk azért, hogy az SDKÚ Pozsonyban is megbízható és működőképes legyen” – fejtette ki Dzurinda. Az alapszabály módosításával a központi tanács 90 tagja közül 86 egyetértett. Ketten ellene szavaztak, és ki is léptek a pártból: Roman Fi?listein, a pozsony–óvárosi alapszervezet alelnöke. „Ez a szavazás a párt központosításához vezet” – mondta Filistein. Hasonlóan vélekedett Robert Kadnár, a párt károlyfalui alapszevezetének tagja, aki elfogadhatatlannak tartja, hogy valakinek a párttagságáról hivatalnokok döntsenek. Az SDKÚ márciusban 14 személyt kizárt, majd a vezetőség feloszlatta a pozsonyi alapszervezeteket. (sán, s)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?