Új alapítványi törvény

Pozsony. A kormány félmilliós javaslatával szemben a parlament tegnap 200 ezer koronában határozta meg azt a legkisebb, kizárólag pénzeszközökből és ingatlantulajdonból álló összeget, ami új alapítvány létrehozásához alaptőkeként szükséges.

Pozsony. A kormány félmilliós javaslatával szemben a parlament tegnap 200 ezer koronában határozta meg azt a legkisebb, kizárólag pénzeszközökből és ingatlantulajdonból álló összeget, ami új alapítvány létrehozásához alaptőkeként szükséges. A módosítás az új alapítványi törvény egészével együtt jövő márciustól lesz hatályos, de a már létező alapítványoknak év végéig kell 200 ezres alaptőkét felmutatniuk. Az alapítványoknak éves jelentésüket mindig a következő év május közepéig kell benyújtaniuk, az ajándékozónak elszámolással tartoznak minden 10 ezer koronánál nagyobb értékű ajándékról. Juraj Mešík, a Harmadik Szektor Grémiumának képviselője feleslegesnek tartja az alaptőke emelését, mivel ez sok kis alapítványt tönkretehet, és nem éri el azt a célját sem, hogy csak a nagy, pénzosztó alapítványok maradjanak meg. (kor, poc)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?