Washington. A NATO történetének legnagyobb bővítési hulláma zárult le tegnap, amikor az újonnan belépő hét kelet-európai ország Washingtonban letétbe helyezte a csatlakozási okmányokat.
Tegnaptól a NATO tagjai vagyunk
Az ünnepségen jelen volt a három NATO-tagságra törekvő balkáni állam – Albánia, Horvátország és Macedónia – kormányfője is. Ezek az országok azt remélik, hogy már az idén meghívást kapnak a csatlakozási tárgyalások megkezdésére.
A hét ország kormányfője a fehér házi ünnepség előtt a szomszédos pénzügyminisztérium épületében díszebéden vett részt, és átnyújtotta Colin Powell külügyminiszternek a csatlakozási okmányokat, amivel a hét ország hivatalosan is a NATO tagjává vált. A dokumentumokat a továbbiakban a külügyminisztériumban őrzik.
Az új tagországok az Egyesült Államokkal szoros kapcsolatokat építettek ki, az atlanti együttműködés fejlesztésének határozott támogatói, csatlakoztak az amerikai kormány által a bagdadi rezsim eltávolítására megszervezett koalícióhoz is. A hét volt szocialista állam csatlakozása ugyan a szövetség legnagyobb arányú bővítését jelenti, hozzájárulásuk a NATO erőihez az összesen 175 ezer sorkatonával azonban viszonylag szerénynek mondható. Romániának van a legnagyobb hadserege 87 ezer katonával. A Pentagon egy vagy két új támaszpont létesítését tervezi Romániában külföldi erőinek átrendezése keretében.
A NATO új tagjaiból öt ország – Szlovákia, Szlovénia és a három balti állam – május 1-jén csatlakozik az Európai Unióhoz is, lezárva európai integrációjuk hivatalos folyamatát. A belépéssel kapcsolatos hazai nyilatkozatokat a 2. oldalon olvashatják, a tagság gazdasági hatásairól a 8. oldalon írunk.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.