London. Független kutatóknak szlovákiai roma nők arról számoltak be, hogy akaratuk ellenére sterilizálták őket – írta a The Independent on Sunday.
Szlovákiát roma nők sterilizálásával vádolják
141 esetet igyekeznek bizonyítani
Pozsony. Lapunk megkeresésére Klára Orgovánová, a Dzurinda-kabinet romaügyi kormánybiztosa elmondta: a tények feltárásában részt vevő Polgárok a Fajgyűlölet Ellen szlovák emberjogi szerveződés vezetője részletesen tájékoztatta őt a készülő dokumentumról. Tudomása van arról is, hogy a szlovákiai roma nők sterilizálásáról beszámoló jelentést kedden hozzák nyilvánosságra Pozsonyban. Részletesebb információi még nincsenek. Megbízható értesüléseink alapján az emberjogi aktivisták 141 megtörtént esetet iparkodnak bizonyítani. A dokumentumban szerepel Barbara Bukovská ismert szlovák jogász beszámolója is. Ő olyan roma nőkkel beszélt, akik azt bizonygatták, hogy szüléskor a fajgyűlölő megnyilvánulásokkal találkoztak, sőt az egészségügyi személyzet gondatlansága miatt állítólag néhányan közülük elvetéltek. Jana Kviečinska, a kormányhivatal emberjogi főosztályának vezetője lapzártánkig nem vette fel a maroktelefonját. Úgy tudjuk, hogy a holnapra tervezett sajtótájékoztató után vagy rémhírterjesztés, vagy ismeretlen tettesek ellen akar feljelentést tenni. (Sz. J.)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.