Szerbia Moszkva helyett Európa felé fordulhat

Belgrád. Több ezer lelkes híve ünnepelte Borisz Tadics szerb államfő újjáválasztását tegnapra virradóra. „Győzelem, győzelem!”, „Borisz az elnök!” – kiabálták a Demokrata Párt (DS) támogatói, de szép számmal akadtak, akik a Tadicsot cserbenhagyó Vojiszlav Kostunica miniszterelnököt szidalmazták.

Győzelem! Borisz Tadics Európa felé fordíthatja Szerbiát. ČTK/AP-felvételBelgrád. Több ezer lelkes híve ünnepelte Borisz Tadics szerb államfő újjáválasztását tegnapra virradóra. „Győzelem, győzelem!”, „Borisz az elnök!” – kiabálták a Demokrata Párt (DS) támogatói, de szép számmal akadtak, akik a Tadicsot cserbenhagyó Vojiszlav Kostunica miniszterelnököt szidalmazták. „Mentsd meg Szerbiát, nyírd ki Kostunicát!” – biztatták pártja belgrádi székházánál az újjáválasztott államfőt. A szavazatok 98,8%-os feldolgozottsága mellett Tadics 50,5%-kal vezetett a voksok 47,7%-át elnyerő Tomiszlav Nikolics, a Szerb Radikális Párt (SRS) jelöltje előtt. Megfigyelők szerint Tadics győzelmében nagy szerepe volt a rendkívül magas, 67 százalékos részvételi aránynak. (Már a januári első fordulós 61 százalék is nagyon magasnak számított Szerbiában.)

Kostunica kormányfő a választás első körében legszorosabb pártszövetségesét, az Új Szerbiát vezető Velimir Ilicset támogatta. A második körben, a Nikoliccsal vívott párharcban nem állt ki nyíltan koalíciós társa, Tadics elnök mellett. Kostunica magatartása kapcsán szakértők és politikusok is azt latolgatják, meddig maradhat meg az általa vezetett koalíciós kormány, amelyben számszerűleg Tadics pártja, a DS az erősebb. Nenad Csanak, a Vajdasági Szociáldemokrata Liga elnöke nem zárta ki, hogy már ősszel előrehozott parlamenti választásokat kell tartani. „Már korábban mindannyian tudtuk, hogy ez a koalíció halva született, de most már erősen bűzlik is” – fogalmazott. Hírösszeállításunk a 9. oldalon. (mti, ú)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?