Sok év után révbe ér a hajógyár?

Komárom. A hajógyár jelenét és jövőjét vázolta fel a tegnapi városi képviselő-testületi ülésen Christopher van der Stelt vezérigazgató. Elmondta, jelenleg a cég részvényeinek 51 százaléka a Nemzeti Vagyonalap, 49 százaléka pedig az Euram Bank tulajdonában van.

Komárom. A hajógyár jelenét és jövőjét vázolta fel a tegnapi városi képviselő-testületi ülésen Christopher van der Stelt vezérigazgató. Elmondta, jelenleg a cég részvényeinek 51 százaléka a Nemzeti Vagyonalap, 49 százaléka pedig az Euram Bank tulajdonában van. A pénzintézet a napokban 80 millióval megnövelte a gyár alaptőkéjét, amely így elérte a 161 millió koronát. A jövőben az Euram a tulajdonrész többségének megszerzésére törekszik. Mint ismeretes, az úgynevezett új hajógyárat a vagyonalap 2000 szeptemberében egymillió korona alaptőkével, és 100 százalékos állami részesedéssel alapította meg, mégpedig azzal a céllal, hogy biztosítsa a hajógyártás fennmaradását a városban. Az eladósodott régi hajógyár ellen 2001 tavaszán indult meg a csődeljárás. A vezérigazgató beszámolt arról, hogy 2004-ben a jelenlegi kétszeresére kívánják növelni a gyártást, és 200 új munkaerő felvételével számolnak. Mi több, 2004 második felében át akarnak térni a kétműszakos termelésre, és akkor további 400-zal bővítenék az alkalmazottak számát, azonban nincs elég szakképzett munkaerő a régióban. 2004–2005-ben folytatják a kisebb hajók építését, 2006-tól viszont már olaj és folyékony vegyi anyagok szállítására alkalmas tartályhajók építését is tervezik. „Az idén 11 hajón dolgozunk, jövőre ez a szám már 16-ra növekszik és 9 hajót adunk át a megrendelőnek, 2005-ben további 14-en kezdődnek meg a munkálatok és 8-at értékesítünk – mondta Christopher van der Stelt. – A termelés hatékonyságát 25-30 százalékkal kívánjuk növelni, és vissza szeretnénk állítani a gyár jó hírnevét a megrendelők körében.” A beszámolóból kiderült: az átlagkereset tavaly 11 877 korona volt, ez év 8 hónapjában pedig 12 354 korona, miközben a régió átlaga 10 484 korona. Bastrnák Tibor polgármester szerint rendkívül kedvezően hatna a térség fejlődésére, ha teljesülnének a vezérigazgató által felvázolt tervek, hiszen ez azt jelentené, hogy jövő év végére a gyár már 1400 személynek adna munkát.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?