Slota üzemi tüzet okozott

Pozsony. Nemcsak lopott, hatalmas tüzet is okozott Ján Slota, a Szlovák Nemzeti Párt elnöke. A 26 évvel ezelőtti tettéért jogerősen pénzbírságra ítélték: fizetése 15 százalékát vonták le tíz hónapon át.

Pozsony. Nemcsak lopott, hatalmas tüzet is okozott Ján Slota, a Szlovák Nemzeti Párt elnöke. A 26 évvel ezelőtti tettéért jogerősen pénzbírságra ítélték: fizetése 15 százalékát vonták le tíz hónapon át. Az első, nem jogerős ítélet egy év felfüggesztett börtönbüntetésről szólt, 2,5 éves próbaidővel, ezt megerősítette a kerületi bíróság is, a Legfelsőbb Bíróság azonban nem hagyta helyben, és a járásbíróság újabb ítélete már enyhébb volt. Slota a Nováky-i Villamosművek handlovái üzemében irányította a hűtőtornyok lebontását, és szóbeli utasítást adott a fa borítás felgyújtására. Hatalmas tűz keletkezett, a lángok állítólag 70 méter magasba csaptak fel, és az égő pernyét 4-5 kilométerre vitte a szél. Fennállt a veszély, hogy kigyullad az erőmű szénportelepe is. „A vádlott nem teljesítette a funkciójából fakadó kötelességét, ezért bűnös a közveszély okozásának bűntettében” – áll az 1984. november 30-i bíróság ítéletben. A tűz az elektromos műveknek mintegy ötezer koronás kárt okozott, de a tűz veszélyeztetett más épületeket és az említett szénlerakatot is.

Ján Slota nem nyilatkozik az ügyről, pártja a pártelnök elleni kampány részének tartja a dokumentum nyilvánosságra hozását. „Ez csak a pártelnök beszennyezésére irányuló kampány újabb állomása” – áll az SNS által kiadott nyilatkozatban. (lpj, s)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?