Slota kettős keresztjei és a KDH-s ördögök

Pozsony. A KDH három képviselője, Vladimír Palko, František Mikloško és Pavol Minárik arra szólította fel a polgármestereket, ne engedjék, hogy az SNS óriási kettős kereszteket állítson fel a községek területén. „A kettős kereszt szent jelkép, és nem állíthatja fel olyan párt, amely gyűlöletet terjeszt” – jelentette ki František Mikloško. Ján Slota SNS-elnök erre annyit mondott: „Megmutatták, hogy az ördögöt imádják, és nem az Istent, az ördög gyermekei, és nem Isten igéjét hirdetik.”

Milan Muška, a Szlovákiai Városok és Falvak Társulásának (ZMOS) alelnöke lapunknak elmondta, a társulás nem ad ajánlást a polgármestereknek azzal kapcsolatban, hogy engedélyezzék-e, vagy sem kettős kereszt felállítását, a döntés joga kizárólag az önkormányzaté. „A KDH javaslatához nem kívánunk hozzászólni, az egészet a politikai pártok versengésének tartjuk, mi ebbe nem avatkozunk bele” – mondta Milan Muška.

Az SNS nemrég azt is felvetette, hogy még az építkezési törvényt is módosítaná annak érdekében, hogy a szlovák államiságot jelképező emlékművek, kettős keresztek és szobrok felállítását megkönnyítsék az ország magyarok lakta településein. „Múlt héten tárgyaltunk a szakminiszterrel az építkezési törvényről, de semmi ilyesmiről nem esett szó. A jogkörök elosztását vitattuk meg, és megegyeztünk, hogy minden községben lesz építkezési hivatal, a végrehajtás pedig a közös községi hivatalok hatáskörébe tartozik” – fejtette ki a ZMOS alelnöke.

A polgármesterek nagy része nem foglalkozik az SNS kettős megakeresztjeivel. Martin Alföldi, Vágsellye polgármestere kifejtette, az önkormányzatnak ennél fontosabb dolgai vannak. „Őszintén bevallom, az én figyelmemet elkerülte mind a Szlovák Nemzeti Párt a kettős keresztekkel kapcsolatos kezdeményezése, mind a KDH reakciója. Nem is tudom elképzelni, Vágsellyén hol emelnének ilyet, se hegyünk, se dombunk. Remélem, ha lesz is ilyen kezdeményezés, az nem tudja megzavarni a szlovákok és magyarok együttélését, városunkban semmilyen nemzetiségi probléma nincs” – nyilatkozta lapunknak Vágsellye polgármestere.

Bastrnák Tibor, Komárom polgármestere szerint az SNS-nek nem ilyen módon kellene a szlovákok nemzeti öntudatát emelni. „Ján Slota ezzel csak a magyarokat akarja provokálni, a lapok címoldalára kerülni. Azt gondolom, arra vár, hogy itt a két nemzet között viszály alakul ki. Neki egyetlen érdeke van, a szlovák–magyar konfliktus fenntartása. Mi azonban nem vesszük fel a kesztyűt. Ha a kettőskereszt-állításról szóló kérvény megérkezik, biztosan tárgyal róla az önkormányzat. Azt gondolom, valószínűleg elutasítjuk, s ezzel Slota kap újabb 2 százaléknyi szavazót. Amíg azonban nincs kérvény, spekulatív, ha bármilyen indokot mondok. Sok szempontot meg kell vizsgálni: magánterületen vagy a város területén állna-e a kereszt, mekkora lesz, milyen engedélyek kellenek hozzá stb. Ez volt a Cirill-Metód szobor esetében is. Az a konfliktus nem a két szláv hittérítőről szólt, hanem egy olyan szoborcsoportról, amelyet hasonló erőszakkal próbáltak a városra erőltetni. Az önkormányzati testületnek van is egy olyan határozata, hogy Cirill-Metód szobrot mi szívesen felállítunk, de nem ilyen módon és nem ezt” – nyilatkozta az Új szónak Komárom polgármestere. (sán, sita)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?