Simon Attila történész

Mi a véleménye arról, hogy a két kisebbik kormánypárt be szeretné záratni a Nemzeti Emlékezet Intézetét (ÚPN)?
A megszüntetés mögött semmilyen szakmai érv nem szól, hiszen az intézet jól végezte a munkáját. Ha valamilyen érdek áll mögötte, az csak politikai lehet.

Mi a véleménye arról, hogy a két kisebbik kormánypárt be szeretné záratni a Nemzeti Emlékezet Intézetét (ÚPN)?

A megszüntetés mögött semmilyen szakmai érv nem szól, hiszen az intézet jól végezte a munkáját. Ha valamilyen érdek áll mögötte, az csak politikai lehet. Úgy látszik, hogy ez a hatalom fél a saját történelmétől.

Elhangzottak olyan vélemények is, hogy az ÚPN levéltára nincs biztonságos helyen, ezért is lenne jó átköltöztetni a Nemzeti Biztonsági Hivatal (NBÚ) vagy a Hadtörténeti Intézet archívumába.

Az szakmai kérdés, hogy mennyire van biztonságban a levéltár. Tény, hogy az intézet és a kommunista titkosszolgálatok anyagai megérdemelnének egy rendesebb épületet. Hogy az átköltöztetés szándéka mögött mi van, azt nem tudom, de a Nagyszombatban működő katonai levéltár szintén rossz körülmények között működik. Nagyon nehéz ott hozzájutni az anyagokhoz, tehát egy ilyen lépés az akták elzárásával lenne egyenlő. Ha az a cél, hogy ne lehessen hozzájuk férni, akkor értem a javaslatot.

A HZDS elképzelése alapján a kutatómunka az NBÚ égisze alatt, a hivatal biztosította körülmények között folytatódna.

Ez bizonyos mértékig a szakmaiság ellehetetlenítését vonná maga után. A levéltári törvény alapján viszonylag könnyen kutathatók az ÚPN anyagai, és ez így van jól. Ha áthelyezik az aktákat egy másik – katonai vagy nemzetbiztonsági – intézménybe, akkor ott már azok szabályai lesznek érvényesek, és sokkal nehezebb lesz hozzájuk férni. Úgy fest, bizonyos politikai köröknek az felel meg, ha nem lenne nyilvános a levéltár. (MSz)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?