Sajtótörvény: tetszik a szocia

Pozsony/Strasbourg. Elfogadhatónak nevezte tegnap az Európai Szocialisták Pártja (PES) Szlovákiát monitorozó bizottsága a pozsonyi sajtótörvényt.

Pozsony/Strasbourg. Elfogadhatónak nevezte tegnap az Európai Szocialisták Pártja (PES) Szlovákiát monitorozó bizottsága a pozsonyi sajtótörvényt. Véleményével egyelőre csak a szlovák kulturális minisztérium és a szlovák kormánypártok értenek egyet, az EBESZ és az Európai Néppárt élesen bírálja a szocialisták álláspontját.

Hannes Swoboda, az Európai Parlament szocialista frakciójának alelnöke szerint a jogszabály nincs ellentétben az európai jogi gyakorlattal. Az általa vezetett bizottság a Smer európai parlamenti képviselőinek jelentése alapján értékelte a normát. A dokumentum nem tartalmazta a Haraszti Miklós, az Európai Biztonsági és Együtt?működési Szervezet (EBESZ) sajtószabadság-felelőse által megfogalmazott kifogásokat sem. Swoboda nyilatkozatát örömmel fogadta a szlovák kulturális minisztérium. „Kezdettől fogva azt állítottuk, hogy ez egy standard jogszabály, mely összhangban van az európai joggal – tájékoztatott a tárca álláspontjáról Jozef Bednár szóvivő. – Az, hogy az európai szocialisták is ezen a véleményen vannak, azt bizonyítja, milyen felelőtlenül viselkedett az ellenzék, amikor blokkolta emiatt a Lisszaboni Szerződés ratifiká?lását.” Üdvözölte a szocialisták álláspontját a Szlovák Nemzeti Párt is. Az európai Néppárt azonban élesen bírálja a PES bizottságának, elsősorban a testület vezetőjének, Hannes Swobodának a kijelentéseit. „Az európai szocialisták nem akarják látni, hogy korlátozza a sajtó- és a szólásszabadságot – jelentette ki Joseph Daul, a néppárt frakcióvezetője. – Ez rossz törvény, melyet a Smer, Robert Fico kormányfő populista pártja a xenofób és nacionalista SNS támogatásával fogadott el.” Kitart korábbi álláspontja mellett Haraszti Miklós is. „Súlyos hiányosságnak tartom, hogy lényegében semmilyen engedmény nem történt a válaszjog tervezetével kapcsolatban” – mondta lapunknak az EBESZ sajtószabadság-felelőse. A három smeres EP-képviselő azonban úgy véli, hasonló rendelkezések szerepelnek a német és a francia sajtótörvényben is. A válaszadási jogot azzal védelmezi, hogy a válaszban csak a tényekre reagálhatnak azok, akiknek személyiségi jogait sérti a megjelent információ.

Tabajdi Csaba a Magyar Szocialista Párt EP-képviselője szerint a bizottság véleménye nem olyan egyértelmű, mint ahogyan arról Swoboda tájékoztatott, és ahogyan azt a szlovák fél értelmezte. „Haraszti Miklós összes aggodalmát jogosnak tartom – mondta lapunknak Tabajdi. – Az élet mutatja meg, hogy a szlovák sajtótörvény mennyire válik be, hogyan fog működni; tudjuk, várhatóan az alkotmánybíróság elé kerül.” Azt állítja, hogy az ügyben nem született határozat. „Már csak azért sem születhetett, mert a munkacsoport nem úgy működik, hogy formális döntéseket hoz” – jelentette ki Tabajdi. (lpj, czk, msz, s)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?