Rontani akarják a jó pozíciót?

Pozsony. A brüsszeli bejelentés hatására a korona árfolyama sorra döntötte eddigi rekordjait, végezetül fizetőeszközünk történetében először a 32 korona/euró szint alá is „benézett”. A 31,95 korona/eu?ró kurzus után nehéz megjósolni a további erősödés mértékét.

Pozsony. A brüsszeli bejelentés hatására a korona árfolyama sorra döntötte eddigi rekordjait, végezetül fizetőeszközünk történetében először a 32 korona/euró szint alá is „benézett”. A 31,95 korona/eu?ró kurzus után nehéz megjósolni a további erősödés mértékét. Patrik Malec, az UniCredit Bank elemzője úgy látja, „a lélektani határ átlépése” után akár a 31,90-es, sőt a 31,80-as árfolyam is elképzelhető. „Úgy gondoljuk, a július elején megállapítandó végső kurzus előtt egyszer még módosítják a középárfolyamot” – közölte Mária Valachyová, a Szlovák Takarékpénztár elemzője. A szlovák korona 2005 novemberében 38,45-ös középárfolyammal lépett be az ERM II rendszerbe, majd 2007 márciusában a középárfolyamot 35,44-re módosították. A takarékpénztár prognózisa szerint a végső kurzus 32,00 és 32,50 között lesz. Valachyová hozzátette, az utóbbi napok, hetek történései arra engednek következtetni, hogy a konverzió még ennél is erősebb szinten következik be. A JP Morgan globális pénzügyi szolgáltató szerint a szlovák kormánykoalíció tagjai „valahol 32 korona körül” látják a reális átváltási rátát. Mások arra figyelmeztetnek, a túl erősen fixált korona gyengíti Szlovákia exportlehetőségeit, ezért egészséges egyensúlyt kell találni a polgárok és a gazdaság érdekei között. Robert Fico miniszterelnök a polgárok számára lehető legkedvezőbb szinten szeretné átvenni a fizetőeszközt, mivel ennek érezhető inflációtompító hatása van. Ez ügyben a végső döntést az EU pénzügyminiszterei, kormányfői hozzák meg július első napjaiban, ezt követően 30 napon belül valamennyi üzletben már duális, azaz koronában és euróban feltüntetett árcédulák lesznek.

Juraj Kotian, az Erste Bank közép-európai pénzügyi kutatócsoportjának vezetője a végső árfolyam kapcsán egy érdekes lehetőségre hívta fel a figyelmet. Szerinte nem kizárt, hogy a koronát erős árfolyam mellett rögzítjük, mivel az Európai Központi Bank így látja biztosítottnak, hogy Szlovákia az olcsóbb import révén megfékezze az inflációt, az uniós pénzügyminiszterek pedig azért szavaznák meg ezt a verziót, hogy – némi rosszindulatot feltételezve – rontsák az ország túl jó versenypozícióit (nálunk ugyanis uniós mércével mérve nagyon olcsó a munkaerő, ami exportelőnyt jelent). (s, m, só)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?