Plusz-mínusz arany

Athén. Tizenhét nap elteltével, a tegnap este nyolc órakor kezdődött záróünnepséggel véget ért a XXVIII. nyári olimpia. Sajnos, az athéni játékok nemcsak a sportteljesítmények, hanem a doppingbotrányok miatt is emlékezetesek maradnak. Főleg azért, mert elsősorban magyar sportolók voltak érintettek.

Vízbe vele. Steinmetz Ádám berántja a medencébe az olimpiai bajnokságot nyert magyar vízilabda-válogatott szövetségi kapitányát, Kemény Dénest.Reuters-felvételAz utolsó versenynapon Magyarország nyert is és veszített is egy aranyérmet. A férfi vízilabda-válogatott a pólótorna döntőjében 8:7-re legyőzte Szerbia és Montenegró csapatát. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) viszont úgy döntött, hogy mintaadás elmulasztása miatt megfosztja aranyérmétől a kalapácsvetésben győztes Annus Adriánt. Barátja és klubtársa, a diszkoszvetésben első Fazekas Róbert után ő a második magyar sportoló, akinek elvették bajnoki címét az athéni ötkarikás játékokon. „Rendkívül sajnálatos, hogy két olimpiai bajnoki címtől estünk el eljárási hiba miatt” – mondta Schmitt Pál, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke. ĺgy a magyar olimpiai csapat nyolc aranyéremmel térhet haza Athénból.

A NOB elnöke további szigorítást ígért az olimpiai drogellenőrzésekben. Jacques Rogge erről az athéni olimpiát záró sajtótájékoztatóján beszélt. A bizottság elnöke több mint húsz olyan sportolót említett, akit tiltott szerek használata miatt fosztottak meg helyezésétől

Zavargások törtek ki szombatra virradóra Athén belvárosában – az olimpia záróünnepsége előtt húsz órával. A rendőrök feltehetően a Colin Powell amerikai külügyminiszter időközben lemondott látogatása ellen tiltakozó tüntetőkkel csaptak össze, a környéket elárasztotta a könnygáz. A tüntetők menekülés közben bárokba szorultak. A tömeg kirakatokat tört be, autókat gyújtott fel. Szemtanúk sérülteket is láttak az utcán. A rendőrség szerint részeg anarchistákkal van dolguk. Az amerikai külügyminiszter látogatás nyomán Amerika- és háborúellenes tüntetéseket is vártak, pénteken este is több száz ember demonstrált Colin Powell vizitje ellen. Az Akropoliszt nem nyitották meg a turisták előtt. (ú, m, i-x)

Új-Zéland kitiltotta a babérkoszorúkat

Wellington. Új-Zéland az olimpiai érmeseknek járó babérkoszorú lefényképezésére kérte fel sportolóit, mivel az országban érvényben levő karanténtörvény értelmében a díj alapanyagául szolgáló növényt tilos az országba bevinni. A mezőgazdasági és halászati minisztérium szóvivője, Veronica Herrera jelentette be, hogy az olajfaágból, rózsából és krizantémból kötött koszorút nem szabad a határon átvinni. A szóvivő szerint kártevők, betegségek lehetnek a babérkoszorún, amelyek átterjedhetnek más növényekre is, pedig Új-Zéland számára fontos a biobiztonság. Ezért ha a sportolók meg akarják örökíteni ezt az emléket, akkor le kell fotózniuk. (ns)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?