Pinc újra a Losonci járáshoz tartozik

Pinc/Keresztúr. Január elsejétől ismét a Losonci járáshoz tartozik Pinc és Keresztúr. A két települést 1996-ban csatolták az akkor létrehozott Poltári járáshoz.

Pinc/Keresztúr. Január elsejétől ismét a Losonci járáshoz tartozik Pinc és Keresztúr. A két települést 1996-ban csatolták az akkor létrehozott Poltári járáshoz. A keresztúriak tűrték sorsukat, a korábban Losonchoz tartozó Pinc lakosai azonban ez idő alatt folyamatosan tiltakoztak, a községen áthaladó főúton forgalomlassítást szerveztek. A problémát az okozta, hogy a két faluból a polgárok csak nagy kerülővel, Losoncon keresztül jutottak el Poltárra. Hat évvel ezelőtt a két települést egy rendelettel kiszakították a Losonci járásból, a Poltári járásból azonban lényegesen tovább tartott kiválniuk. Csúsz Péter, a Losonci Járási Hivatal elöljáró-helyettese elmondta, az átsorolást megelőzően huszonnégy központi és regionális hivatalnak kellett véleményeznie a területrendezés módosítását, ezek közül legutoljára a két járási hivatal mondhatott véleményt. Értesüléseink szerint a poltáriak nem akadályozták a kiválást, a losonciak pedig befogadták a két települést. Tegnap délben a Poltári járás elöljárója telefonon beszélt Pinc és Keresztúr polgármesterével, s a jókívánságok mellett hivatalosan bejelentette: megtörtént az átsorolás. Röviddel ezután a Losonci Járási Hivatal elöljárója és helyettese üdvözölte Pinc és Keresztúr vezetőit. Csúsz Péter az Új Szónak elmondta, tegnaptól a két település polgárai a Losonci Járási Hivatalban intézhetik ügyeiket. Dušan Kováčik, Pinc polgármestere szerint a község csendben örült a döntésnek, nyilvános ünnepséget a faluban nem tartottak. (fo)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?