Peter Ondrejkovič

egyetemi tanár, ifjúságszociológus

Visszatartja a fiatalokat az al?oholfogyasz?tástól a törvényi tiltás?
Nem hiszem, hogy a szankciók és a tiltás megfelelő lépés, inkább komplexebb ifjúságvédelmi törvényt kellene elfogadni, ahogyan az a legtöbb fejlett demokráciában működik.

egyetemi tanár, ifjúságszociológus

Visszatartja a fiatalokat az al?oholfogyasz?tástól a törvényi tiltás?

Nem hiszem, hogy a szankciók és a tiltás megfelelő lépés, inkább komplexebb ifjúságvédelmi törvényt kellene elfogadni, ahogyan az a legtöbb fejlett demokráciában működik. Most leszűkítették az ifjúság védelmét az alkoholfogyasztás tiltására.

Ön egy időben a pozsonyi városi rendőrség vezetője is volt. Az alkoholfogyasztási tilalmat a községi rendőrségnek kell ellenőriznie. Képesek lesznek erre?

Az otthoni alkoholfogyasztás ellenőrzése mindenképpen akadályokba ütközik, a nyilvános helyeken azonban ellenőrizni tudják. Viszont hatékonyabb lenne a nyilvános helyek ellenőrzése, ha bekapcsolódnának a szülők is. A rendőrség kapacitását fejleszteni kellene. De ismétlem: az alkohol- és drogfogyasztás összetett probléma, amit nem lehet pusztán tiltással megoldani. (lpj)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?