Pártot alapítanak a KDH-ból kilépő képviselők

Pozsony. Új pártot akar alapítani a Kereszténydemokrata Mozgalomból távozó négy képviselő, František Mikloško, Vladimír Palko, Pavol Minárik és Rudolf Bauer. Ezt František Mikloško erősítette meg tegnap a Markíza Televízió tegnapi vitaműsorában.

Pozsony. Új pártot akar alapítani a Kereszténydemokrata Mozgalomból távozó négy képviselő, František Mikloško, Vladimír Palko, Pavol Minárik és Rudolf Bauer. Ezt František Mikloško erősítette meg tegnap a Markíza Televízió tegnapi vitaműsorában. „Ha minden feltétel adva lesz, akkor a párt rövid időn belül megalakul” – mondta Mikloško, hozzátéve, nem szeretnének olyan politikai tömörülést, amely túlságosan emlékeztetne a KDH-ra. „Új helyzet állt elő, a politikába új témákat kell behozni” – fejtette ki Mikloško. Olyan pártot szeretnének, amely a hagyományos szlovák és konzervatív értékeket vallja, „amelyek évszázadokat éltek túl, s olyan pártot szeretnénk, amely mindemellett nem fél Európától” – vázolta elképzeléseit az immár független parlamenti képviselő. Azt nem volt hajlandó elárulni, ki lenne az új párt elnöke, ő vagy Vladimír Palko.

Liška visszakozik?

Az SDKÚ-ban viszont megnyugodni látszanak a kedélyek. Juraj Liška, a párt alelnöke szerint mióta nyíltan távozásra szólította fel Mikuláš Dzurinda pártelnököt, „több dologban javulás állt be”. A volt védelmi miniszter bízik abban, hogy sikerül a többséget meggyőznie álláspontjáról. „Ha az ember úgy érzi, harcolnia kell, akkor harcol, még ha túlerővel áll is szemben“ – válaszolta Liška arra a kérdésre, hogy egyedül maradt-e a Dzurinda elleni bírálatával. Mint mondta, nem tart attól, hogy távoznia kell a pártból, vagy hogy alelnöki székébe kerülhet a pártelnök kritizálása. (sán)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?