Pozsony. A jelenlegi kormánypártok többsége elutasítja az Ivan Gašparovič által alapított a Demokráciáért Mozgalommal (HZD) való együttműködést, vagy legalábbis óvatosan nyilatkozik róla. A HZD-nek nehéz lesz partnert találnia a szlovák politikai palettán.
Partner nélkül a HZD
Daniel Lipšic, a Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) alelnöke nem lát különbséget Vladimír Mečiar HZDS-e és a HZD között. „A HZD alapítói ugyanúgy részt vettek azokban a demokráciát veszélyeztető túlkapásokban, melyek az 1994-98 közötti időszakra jellemzőek voltak. Nem kértek bocsánatot, nem határolták el magukat az akkor történtektől, akkor léptek ki a HZDS-ből, amikor kiderült, a párt képviselőként nem számol velük” – mondta lapunknak. Lipšic kizárta az együttműködés lehetőségét pártja és a HZD között.
Ľubomír Lintner már a HZD keletkezését is furcsának tartja, szerinte Ivan Gašparovičnak korábban kellett volna bírálnia a HZDS-t. „Mečiarhoz hasonlóan ő is felelős az 1994-98 közötti időszakért, hiszen a parlament elnöke volt” – mondta az Új Polgár Szövetségének (ANO) alelnöke. Lintner szerint csak akkor változhat meg a HZD koalíciós potenciálja, ha javítanak a pártalapítók eddigi tevékenysége alapján a pártról kialakult véleményeken. Jelenleg kizártnak tartja pártja és a HZD választások utáni együttműködését.
Bugár Béla sem tesz különbséget a HZD és a HZDS között, szerinte mindkettő „egy tőről fakad”. Az MKP véleménye a választások eredményét és a HZD esetleges képviselőit megismerve még változhat, de Bugár nehezen tartja megvalósíthatónak pártja és a HZD együttműködését. „Nem ismerjük a programját, eddigi tevékenysége alapján nehéz megítélni. Elnöke, Ivan Gašparovič viszont a Mečiar-kormány idején részt vett minden olyan döntésben, mely kilökte Szlovákiát a európai integrációs folyamatokból, elszigetelve ezzel az országot.” A két párt együttműködésének alapfeltétele, hogy a HZD megfeleljen az alapvető demokratikus elveknek, és működése során is alkalmazza azokat, mondta az MKP elnöke. „Ivan Gašparovičnak el kellene határolódnia az 1994 és 1998 között elkövetett túlkapásoktól, mint például František Gaulieder kizárása a parlamentből vagy Michal Kováč fiának elrablása, melyek az ő csendes hozzájárulásával zajlottak” – tette hozzá Bugár.
„A Smer egyenlőre azonosíthatatlan pártnak tartja a HZD-t” – mondta lapunknak Marek Maďarič, a párt szóvivője, ezért még nincs konkrét véleménye a HZD-vel való választások utáni együttműködésről. „Érvényes a HZD-re is, hogy a Smer egyetlen parlamentbe jutott pártot sem zár ki a választások utáni koalíciós tárgyalásokból, de ma még korai erről nyilatkozni” – mondta. A Smer elvárja a HZD-től is, hogy támogassa a vagyon eredetéről szóló törvényjavaslatát és ne akadályozza Szlovákia integrációs törekvéseit.
„A HZD nem más, mint a HZDS Mečiar nélkül” – mondta Zuzana Martináková. A Szlovák Demokratikus és Keresztény Únió (SDKÚ) alelnöke szerint pártja elképzelhetetlennek tartja az együttkormányzást a HZDS-szel és ugyanez a véleménye a HZD-ről is. „Hosszú idő telik még el, míg Gašparovič pártjáról meg tudjuk állapítani, alkalmas-e az együttműködésre. A választásokig túl rövid az idő, a kormányalakításkor elég gondot okoz majd a többi új párt, nem kell, hogy még a HZD is nehezítse a helyzetet.”
Egy tegnapi nyilatkozatban Ivan Gašparovič zárta ki, hogy mozgalma, ha bejut a parlamentbe, koalícióra lépjen a HZDS-szel. Boross nem találkozik Gašparovičcsal
Boross Miklós, a Magyar Köztársaság pozsonyi nagykövete cáfolta, hogy találkozóra készülne Ivan Gašparovičcsal, a HZD elnökével. „Sem ő, sem én nem kezdeményeztünk kétoldalú találkozót” – mondta az Új Szónak. A nagykövetség ugyan kapcsolatban áll a HZD-vel, de ez semmiben sem különbözik a külképviselet és a többi szlovákiai párt közti standard kapcsolattól. A múlt héten, miután a HZD találkozott a cseh és a lengyel nagykövettel, Gašparovič bejelentette, ezen a héten a magyarral folytat megbeszélést. (lpj)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.