Öllös László

politológus, a Fórum Intézet munkatársa

Elképzelhető, hogy az SDKÚ-ban elnökcseréhez vezet a Liška által elin?dított folyamat?
Ezt nem lehet kizárni, de az egyáltalán nem biztos, hogy most fog bekövetkezni.

politológus, a Fórum Intézet munkatársa

Elképzelhető, hogy az SDKÚ-ban elnökcseréhez vezet a Liška által elin?dított folyamat?

Ezt nem lehet kizárni, de az egyáltalán nem biztos, hogy most fog bekövetkezni. A pártban a hírek szerint Dzurindának meglehetősen nagy a befolyása, a vezetők többsége még a kormányzati időkből kötődik hozzá. Azt is látni kell azonban, hogy ha marad a jelenlegi helyzet, akkor az SDKÚ elveszti a 2009-es európai parlamenti és a 2010-es parlamenti választásokat is.

Liška akciója spontán, vagy tervezett lépés volt, egy folyamat kezdete?

Nehéz megmondani, az azonban biztos, hogy nem ez az első ilyen hír, igaz, az elnökváltás igénye ilyen nyíltsággal még nem fogalmazódott meg. Korábban felröppentek olyan hírek is, hogy Iveta Radičová is pályázik a pártelnöki posztra, és ő sokáig nem is cáfolta ezeket. Szóba került az is, hogy Ivan Mikloš is elégedetlen Dzurindával. Szerintem az lett volna az optimális, ha az elveszített parlamenti választások után önként lemond.

Csak elnökcserével érhet el jobb eredményt az SDKÚ?

Nemcsak elnököt, hanem ve?zetést kellene váltani. Olyan vezetés kellene, amely visszanyeri azt a társadalmi bizalmat, mellyel még az SDK, vagyis a Szlovák Demokratikus Koalíció rendelkezett, amikor gyűjtőpártként műkö?ött. Nem elegendő az érdekelvű pártépítés, csak olyan ellenzéknek van esélye, mely képes elhitetni, hogy az általa az előző kormány idején beindított pozitív folyamatok folytatódnak, azok a sötét ügyek azonban, melyek ugyancsak előfordultak a Dzurinda-kormány idején, már nem ismétlődnek meg. A jelenlegi vezetéssel a választók ezt nem látják biztosítottnak. (lpj)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?