Öllös László

Politológus, a Fórum Intézet munkatársa.

Kinek kedvez a jelenlegi kormányválság?
Úgy vélem, hogy a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalomnak van több veszítenivalója, ezért meg fog hátrálni.

Az elképzelhetetlen, hogy a HZDS kitart minisztere mellett, és szétesik a kormány
Ez szinte elképzelhetetlen.

Politológus, a Fórum Intézet munkatársa.

Kinek kedvez a jelenlegi kormányválság?

Úgy vélem, hogy a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalomnak van több veszítenivalója, ezért meg fog hátrálni.

Az elképzelhetetlen, hogy a HZDS kitart minisztere mellett, és szétesik a kormány

Ez szinte elképzelhetetlen. Ebben az esetben az egyik lehetőség az előrehozott választás, és a választási kampány Vladimír Mečiar pártja ellen folyna. Ezt nehezen élné túl. Úgy vélem, pragmatikusan amellett döntenek, hogy Jureňa mondjon le.

Lenne esélye egy HZDS nélküli, de HZDS-es képviselők által támogatott kormánynak?

Ennek valós esélye lenne, ha a koalíció felbomlana. Úgy tűnik, a HZDS vezetői között komoly feszültség van, Robert Fico miniszterelnök azzal számolhatott, hogy ebben az esetben a párt frakcióját ketté tudja szakítani. Ha Mečiar egyben akarja tartani a frakciót, akkor kénytelen lesz igazodni.

A HZDS koalícióra léphetne az ellenzékkel is.

Ilyen körülmények között ez nehezen elképzelhető, mivel az ellenzék a jelenlegi körülmények mellett nem fogadhatja el a HZDS-t. Ez az ellenzéki pártok szavahihetőségét teljesen tönkre tenné. Úgy vélem, Vladimír Mečiar megpróbál valamiféle alkut kötni, de ebből a helyzetből már győztesen nem jöhet ki. Kibékülni azonban nem fognak, várható, hogy a kormánypártok közti konfliktusok sorozata folytatódni fog. Nem ez volt az első, és nem is ez az utolsó. (lpj)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?