Nyugaton népszerűbb

Pozsony. Alexander Dubček Nyugat-Európában népszerűbb és nagyobb tiszteletnek örvend, mint Szlovákiában – jelentette ki a reformkommunista pártfőtitkár születésének nyolcvanadik évfordulója alkalmából tartott tegnapi pozsonyi nemzetközi konferencián Wolfgang Roth, az Európai Beruházási Bank alelnöke.

A Dubček-évfordulóra a Szlovák Nemzeti Bank emlékérméket adott kiČTK-felvétel Úgy véli, az egyenlőség és igazságosság tiszteletében kifejeződő dubčeki hagyomány a mai szlovákiai ifjúságot már nem érdekli. Kár, mondja Roth, mert Szlovákia ugyanúgy örököse a Prágai Tavasznak, mint Csehország. A szovjet tank csöve előtt ingét szétfeszítő fiatalembert is Pozsonyban, nem Prágában kapták lencsevégre – hangsúlyozta. Jozef Migaš házelnök szerint Dubček közszereplésének kettős üzenete van: a politikusnak erkölcsösnek kell lennie, a társadalomnak pedig plurálisnak. Ivan Laluhának, a pozsonyi Közgazdaság-tudományi Egyetem docensének meggyőződése: Dubček politikai mozgásterét ’68-ban nemcsak Moszkva szűkítette, hanem a kétpólusú világot elfogadó hivatalos Nyugat is. A szocialista táboron belül pedig különösen az NDK félt a prágai reformoktól, mert azok a nemzetiségi kérdést is érintették, ami Berlin aggodalmai szerint a német egyesítés ügyét is felvethette volna – vélekedett Christoph Zöpel német külügyi államminiszter. Kiss József, a Szlovák Tudományos Akadémia Politológia Kabinetjének munkatársa szerint Dubček támogatta azt – a ’68-as őszi nemzetiségi törvényből aztán mégis kimaradt – rendelkezést, hogy a kisebbségek önállóságuk és önkormányzatiságuk elve alapján maguk dönthetnek az őket érintő kérdésekben. A kutató kisebbségi önértékelésünk mérföldkövének tekinti, hogy a dubčeki érában újra felvetődhetett kollektív kisebbségi jogalanyiságunk kérdése, mert ez az elv bizonyos fokig máig érvényesül közösségi tudatunkban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?