Pozsony. Egyedi esettel találták szembe magukat a pozsonyi városi rendőrök hétfőre virradóra. Éjszaka széles körű razziát tartottak, melynek egyik célja a prostitúció visszaszorítása volt. A nagyszabású akció során igazoltatták a Pozsonyban „dolgozó” utcalányok többségét.
Nő ment be, férfi jött ki
Pozsony. Egyedi esettel találták szembe magukat a pozsonyi városi rendőrök hétfőre virradóra. Éjszaka széles körű razziát tartottak, melynek egyik célja a prostitúció visszaszorítása volt. A nagyszabású akció során igazoltatták a Pozsonyban „dolgozó” utcalányok többségét. Egyikük azonban nem tudott érvényes személyi igazolványt felmutatni. Azt állította, hogy ő Andrea, és Losoncról érkezett a fővárosba pénzt keresni. Mivel a rend őrei ezzel nem elégedtek meg, Andreát bekísérték az őrszobára. Ott azonban sokkoló meglepetésben volt részük: kiderült, hogy Andrea nem losonci, hanem füleki, ráadásul nem is Andrea, hanem Tibor. (SITA)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2016. 10.26.
Őrizetben az afgán „Mona Lisa”
2012. 12.01.
Most elmarad a durva gázáremelés
2011. 12.12.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.