Nevető termelők – síró vásárlók?

Pozsony. A parlament tegnap törvényt fogadott el az üzletláncok beszállítóinak védelméről. A norma alapján büntethetők azok az áruházak, amelyek visszaélnek helyzetükkel. Az élelmiszergyártók üdvözlik a jogszabályt, közgazdászok szerint azonban áremelő hatása lehet.

A 2009. január 1-jével hatályba lépő, a kereskedelmi kapcsolatok aránytalan feltételeinek rendezéséről szóló törvény például megszabja: a beszállítók az adott üzletlánc által értékesített termékeik éves forgalmából legfeljebb 3 százalékig terjedő összeget kötelesek fizetni a társaságnak. Ez a „díj” magában foglalja az ún. polcpénzt, a beszállító termékeinek szórólapokon való feltüntetését és egyéb kiadásokat. Ha az üzletlánc ennél nagyobb összeget követel, akkor 5 millió korona bírsággal sújtható. Ha az értékesítő indokolatlanul eláll a beszállítóval kötött szerződéstől, ha ok nélkül visszautasítja a már leszállított árut, esetleg a terméket a beszerzési árnál olcsóbban kínálja – és erről a beszállítót nem értesíti –, a pénzbírság 10 millió korona, ismételt esetben pedig 20 millió korona is lehet.

A beszállítók, a szlovák agrárkamara, az élelmiszergyárak támogatták a törvény elfogadását, viszont az áruházláncok elutasítják, mivel a jogszabály szerintük durván korlátozza a kereskedelem és az árképzés szabadságát, ami árfelhajtó tényező lehet. Emellett kizárólag az őstermelők és a feldolgozók érdekeit védi, korlátozza a végkiárusításokat, akciós, vevőcsalogató termékek forgalmazását. „Megfelelőek a jelenlegi törvényi és intézményi keretek. Az új norma rontja a piaci feltételeket, nem fogyasztóbarát, és végeredményben negatív hatású” – véli Pavol Konštiak, a Szlovák Kereskedelmi és Idegenforgalmi Szövetség elnöke, aki szerint a negatív hatás nemcsak az élelmiszer-ágazatban, hanem az egész gazdaságban érződhet. Gabriel Csollár, a COOP Jednota egyik vezetője úgy véli, a törvény a jelenlegi formájában a hivatalnokok kezébe adná a hatalmat, a minisztériumi asztalok mögött ülők értelmezésétől függne, mi a törvényes, és mi nem. Simon Zsolt volt MKP-s agrárminiszter szerint az üzletláncok nagyon könnyen megtalálják a módját annak, hogy megkerüljék a törvényt. Simon úgy látja, az új jogszabály hátrányos helyzetbe hozza a szlovákiai termelőket, akik ezáltal veszítenek hazai piaci részesedésükből. Juraj Karpiš, az INESS munkatársa szerint elképzelhető az áremelkedés.

Az élelmiszergyártók merőben másként vélekednek a helyzetről. Szerintük a jelenlegi állapot elfogadhatatlan, hiszen adataikból kiderül, esetenként az áru értékének 18 százalékát kénytelenek különböző illetékek formájában befizetni a forgalmazónak. „Vannak olyan társaságok, amelyek a hosszabb távú szerződésekért is pénzt kérnek a termelőktől” – mondta lapunknak Stanislav Nemec, a Szlovák Mezőgazdasági és Élelmiszer-ipari Kamara szóvivője. (s, č, só)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?