Német bank érdeklődik

Pozsony. A kormány tegnap mégsem tárgyalta meg a komáromi hajógyár magánosításának kérdését. Ennek dacára nem akadt el a cég privatizációjának ügye, ugyanis Harna István építésügyi miniszter megerősítette: a Nemzeti Vagyonalap (FNM) már tárgyal egy konkrét érdeklődővel, a német HypoVereinsbankkal.

Pozsony. A kormány tegnap mégsem tárgyalta meg a komáromi hajógyár magánosításának kérdését. Ennek dacára nem akadt el a cég privatizációjának ügye, ugyanis Harna István építésügyi miniszter megerősítette: a Nemzeti Vagyonalap (FNM) már tárgyal egy konkrét érdeklődővel, a német HypoVereinsbankkal. A miniszter szerint a jövő heti ülésen a hajógyár újra terítéken lesz. A kabinet elé két alternatíva került: az egyik, hogy a hajógyárat a Creditanstalt és a HypoVereinsbank osztrák és német pénzintézetek vezette konzorciumnak adják el, a másik pedig, hogy a vállalatnak a hazai Eximbank újabb hitelt folyósít. Ez utóbbi megoldást azonban a gazdasági miniszterek tanácsa nem támogatta. Gyurovszky László parlamenti képviselő érdeklődésünkre közölte: Ivan Mikloš miniszterelnök-helyettes vezetésével a jövő kedden fog ülésezni az a bizottság, amely javaslatot dolgoz ki a kormány számára. Emellett további egyeztetés szükséges a cégnek hitelező bankokkal, valamint a Nemzeti Vagyonalappal. A cég iránt egyébként már korábban is volt érdeklődés, többek között a mělníki Czech Shipping Group és a magyar Equinox Ventures Investment Advisory Limited Liability Company társaság jelezte esetleges vételi szándékát. A „régi” komáromi hajógyár romjain létrejött „új” vállalatban egyébként folyamatos a termelés. Jelenleg éppen befejezés előtt áll egy Leda típusú tengerjáró teherhajó, amely állami hitelgarancia nyújtásával épül, két további, Weser típusú teherhajót pedig jó esetben 2002 január végén, illetve márciusban bocsátanak vízre. Mindhárom német piacra készül, emellett három további, tengeri és folyami közlekedésre egyaránt alkalmas teherhajó építése kezdődött el. A hajógyár vezetése úgy érzi, hogy a cég privatizálása körüli találgatások bizonytalanná teszik a velük kapcsolatban levő partnereket. (shz)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?