Nem hajlandók levetni a lelkés

Pozsony. Nem hajlandó megbékélni a hét végén hivataluktól megfosztott református lelkészek egy része az egyházi fellebbviteli bíróság döntésével, amely azért függesztette fel őket, mert elváltak.

Pozsony. Nem hajlandó megbékélni a hét végén hivataluktól megfosztott református lelkészek egy része az egyházi fellebbviteli bíróság döntésével, amely azért függesztette fel őket, mert elváltak. Az egyik menesztett pap, a kamocsai Iliás Tamás tegnap lapunknak elmondta: a döntés felülvizsgálatát kéri, s rövidesen segítségért fordul az emberjogi biztoshoz.

Iliást tegnap Marek Trubač, az államfő szóvivője fogadta az elnöki palotában. „Végre sikerült elérnem, hogy valaki meghallgasson. Ígéretet kaptam arra, hogy munkajogi szempontból felülvizsgálják az ügyemet. A református egyház dolgaiba ugyanis nincs, és nem is lehet beleszólásuk. Az egyik elbocsátott lelkésztársam elárulta, külföldön próbál szerencsét, de én úgy döntöttem, nem adom fel, amiért eddig dolgoztam és küzdöttem” – emelte ki Iliás. Az államfői irodából a kulturális minisztériumba küldték, ahol szintén közölték vele, hogy csak munkajogi szempontból tudják megvizsgálni az ügyet.

A menesztett lelkészeknek a parókiát el kell hagyniuk, többségüknek elképzelése sincs arról, hová költözik. „Május 1-jével kell távoznom. Munka, kenyér és fedél nélkül maradtam. Kilenc napom van arra, hogy állást és lakást találjak” – tette hozzá Iliás. Somogyi Alfréd apácaszakállasi lelkész nem akarta értékelni a szombati határozatot. Az eset kapcsán viszont elmondta: meggyőződése, hogy a református egyház Szlovákiában az elmúlt időszakban nem a kálvini elvek alapján gyakorolta az egyházfegyelmet. Értesüléseink szerint Erdélyi Géza püspök tegnap felhívta a hét végén menesztett lelkészeket, s felszólította őket: senkinek ne nyilatkozzanak az esetről, hanem vegyék tudomásul a határozatot, és egy-két év elteltével kérvényezzék visszahelyezésüket. A püspök lapzártáig nem vette telefonját. (dem)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?