Negyvenmillió kisebbségi Európában

Pozsony. Tegnap kezdődött az európai kisebbségi és regionális lapokat tömörítő szervezet, a MIDAS kétnapos tanácskozása.

Bárdos Gyula két főszerkesztő – Toni Ebner (Dolomiten), Bojan Brezigar (Primorski Dnevnik) – között a vitafórumon. Somogyi Tibor felvételePozsony. Tegnap kezdődött az európai kisebbségi és regionális lapokat tömörítő szervezet, a MIDAS kétnapos tanácskozása. Megnyitójában Slezákné Kovács Edit, a szövetség elnökségi tagja hangsúlyozta: Európában hozzávetőleg negyvenmillió olyan polgár él, aki más nyelven beszél, mint amelyet az adott országok többsége használ. E közösségek azonosságtudatának megőrzésében, anyanyelvi kultúrájuk gyarapításában fontos szerepet tölt be a kisebbségi és a regionális média. Örömét fejezte ki, hogy első alkalommal jöttek el az eszmecserére az erdélyi és a vajdasági magyar lapok, továbbá a magyarországi Ľudové noviny munkatársai. Michl Ebner, az Európai Parlament képviselője előadásában az európai integrációt jellemezte, amelynek egyik lényeges eleme a hatalom megosztása. – Az EU tagországai fokozatosan lemondtak szuverenitásuk és hatalomgyakorlásuk egy részéről, s ezzel párhuzamosan számos jogkört helyi és a regionális szervekre, önkormányzatokra, többek között a kisebbségi közösségekre ruháznak át. Az integráció révén esély nyílik arra is, hogy a határok jelentőségének fokozatos csökkenése révén földrészünkön visszanyerjék eredeti jelentőségüket és életképességüket a történelmi és gazdasági tájegységek – mutatott rá a képviselő. Ezután A. Nagy László nagy érdeklődést kiváltó előadásában elemezte a szlovákiai belpolitikai helyzetet és az MKP négy esztendős kormányzati szerepét. A csaknem kétórás, tartalmas vitában a nyugati újságírók elsősorban arról érdeklődtek, miért nem alakult meg a nyitrai magyar pedagógiai kar, miért nincs még magyar püspök Szlovákiában, s milyen a magyar tannyelvű iskolák nyelvoktatása. Kérdéseikre Bárdos Gyula, az MKP parlamenti frakcióvezetője válaszolt. Ezt követően a nemzetiségi sajtóban tevékenykedő publicisták szakmai és nyelvi továbbképzésének lehetőségeiről folyt eszmecsere. Egyetértettek abban, hogy ma már a legtöbb olvasó nem a média nyelve, hanem színvonala alapján dönt arról is, hogy milyen lapot vásárol. A tanácskozás ma este ér véget. (-y-f)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?