Nálunk is kitört a leveles anthraxpánik

Pozsony. Négy gyanús postai küldeményt foglaltak le a hatóságok, két esetben a Nagyszombati és a Nyitrai járásban lakossági bejelentés nyomán indítottak vizsgálatot, tegnap pedig a pöstényi postahivatal ítélt gyanúsnak két küldeményt. A nagyszombati járásbeli küldeményben talált kristályos anyag nem radioaktív, s nem is mérgező – adta hírül a belügyminisztérium.

A másik három borítékban talált fehér por vegyelemzésének eredményét lapzártáig nem hozták nyilvánosságra. A rendőrség nem közölt részleteket, bár kiderült: az egyik levél Dél-afrikai Köztársaságból érkezett a feladó feltüntetése nélkül. Ivan Šimko belügyminiszter bejelentette: az egészségügyi minisztériummal és a polgári védelemmel együttműködve szervezik a megelőzést a biológia fegyverekkel történő esetleges terrortámadások ellen. Roman Kováč egészségügyi miniszter egyelőre a Besztercebányai Állami Egészségügyi Intézet laboratóriumát bízta meg a lefoglalt gyanús fehér por elemzésével, de szükség esetén az ország több laboratóriuma is képesek a vizsgálatok elvégzésére.

A veszélyforrások megállapítása, a fertőzés tényének megerősítése, illetve a betegek gyógyítása csak a lakossággal együttműködve lehetséges. A lépfene, annak ellenére, hogy a volt Csehszlovákiában 16 évvel ezelőtt előfordult, gyakorlatilag ismeretlen betegség tájainkon. Az anthrax belélegzését követően a tünetek néhány órán, de akár 2-6 napon belül jelentkezhetnek. A fertőzés azonnali antibiotikumos kezelést igényel. Az esetleges bőrtünetekkel ugyancsak orvoshoz kell fordulni, magyarázta a miniszter, aki szerint Szlovákia megfelelő gyógyszertartalékokkal rendelkezik. Egyes szakemberek szerint azonban nem árt az óvatosság; az anthraxbaktérium rendkívül szívós: harminc évig is lappanghat, amíg támadásba lendül.

Az illetékesek szerint fontos nemcsak a lakosság, de az orvosok tájékoztatása is, hiszen ők is csak a tankönyvekből ismerik betegséget. – Az általános orvosok jobban tették volna, ha rendelőik takarítása helyett továbbképzésen vettek volna részt – jegyezte meg Roman Kováč. Tegnaptól a polgári védelem infovonalat létesített a 02/43 413555 telefonszámon, munkaidőben 8-tól 15.30-ig fogadják a hívásokat, de figyelik az üzenetrögzítőn érkező lakossági bejelentéseket is. A 158-as számon is bejelentést lehet tenni, de a névtelen telefonokra nem reagál a rendőrség. A név közlésére azért van szükség, mert a rendőröknek azonnal ki kell szállniuk a helyszínre és lezárni a környéket.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?