Mit tehet a hadsereg a lépfene ellen?

Pozsony. Ha az anthraxbaktérium levélküldeményekben érkezik, nincs szükség a hadsereg közbelépésére, mivel ilyen esetekben csak emberek kis csoportja van kitéve fertőzésveszélynek.

Pozsony. Ha az anthraxbaktérium levélküldeményekben érkezik, nincs szükség a hadsereg közbelépésére, mivel ilyen esetekben csak emberek kis csoportja van kitéve fertőzésveszélynek. A hadsereg speciális alakulatait akkor kell bevetni, ha a hatóanyagot bombák, aknák vagy gránátok segítségével vetik be, szétpermetezik a levegőben s így tömegeket veszélyeztet, mondta Igor Čombor vezérőrnagy, a védelmi minisztérium egészségügyi osztályának parancsnoka. Azóta, hogy Csehszlovákia aláírta a biológiai fegyverek likvidálásáról szóló egyezményt, nem számoltak ilyen fegyverek bevetésével. A tömegpusztító biológiai fegyverek kivédéséhez az egyetlen fertőző tábori kórház felszerelését feltétlenül korszerűsíteni kell, a személyzetet pedig ki kell képezni, hiszen évek óta nem gyakorlatoztak. A hadsereg speciális alakulatainak tagjait év végéig beoltják a lépfene elleni vakcinával. Ha a fertőzést időben felismerik, a klasszikus antibiotikumok is hatásosak, ebből pedig a hadsereg eleget raktároz nemcsak saját, hanem a lakosság részére is. (szamó)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?