Mire költenék jövőre a plusz hárommilliárd koronát?

Michal Sýkora, a Szlovákiai Városok és Falvak Társulásának elnöke:
A kormány 2005-ös költségvetési tervezetéből a szükségesnél kevesebb pénzt akarnak elkülöníteni az oktatásra és a gondozói szolgálatra.

Michal Sýkora, a Szlovákiai Városok és Falvak Társulásának elnöke:

A kormány 2005-ös költségvetési tervezetéből a szükségesnél kevesebb pénzt akarnak elkülöníteni az oktatásra és a gondozói szolgálatra. Ez utóbbi esetében a kabinet a hatvanévesnél idősebb lakosok száma alapján számította ki a jövő évre szükséges támogatási összeget, csakhogy a gondozói szolgálat a beteg, egészségkárosult gyerekekre is vonatkozik, erre a célra mintegy 400 millió koronával több pénzt kérünk. Az oktatásügy finanszírozása idén is gondot okoz. Ugyan a következő tanévtől valamelyest kevesebb gyerek fog iskolába járni, de az osztályok, a tanítók száma szinte változatlan marad, és az épületek fenntartási költségei sem csökkennek.

Számításaik szerint a települések többsége ráfizet a pénzügyi decentralizációra, ha a kormány jelenlegi tervezete nem változik. Mely községek lesznek a legrosszabb helyzetben?

A jelenlegi tervezet a legkisebb településeket sújtja legnagyobb mértékben, de roszszabbul járnak egyes nagyobb települések is, például ráfizet Pozsony és Kassa is. Olyan megoldást kell találni, mely ha nem is valamennyi település, de legalább a túlnyomó többségük számára pozitív változást jelent az idei évhez képest. (lpj)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?