Pozsony. Százmilliók folyhatnak el a szabályok formális megtartásával kötött szerződések révén az állami tulajdonú Szlovák Energiaszállító Rendszer Rt.-n keresztül, ha a vállalat nem átlátható módon kezeli a közbeszerzési pályázatokat.
Milliók szállnak el az energiaszállítónál?
A vállalat két évvel ezelőtt alakult, amikor kivált a Szlovák Villamos Művekből, az információs rendszer azonban közös maradt, s az energiaszállító fizet a használatért. Az új információs rendszer kialakítása indokolt, ezt előírják az Európai Unió irányelvei is. Kérdéses az is, hogy az új rendszer valóban ennyibe kerül-e. „Mivel nem készült megvalósíthatósági tanulmány, nem tudjuk, hogy 150, 240 vagy 340 millió koronából lehet ezt kivitelezni” – mondta lapunknak Agárdy Gábor, a vállalat felügyelőtanácsának tagja. A testületnek jóvá kellett volna hagynia a pályázati felhívás részletes feltételeit, ám egyelőre csak arról döntött, hogy az önálló rendszert ki kell kiépíteni. „Az igazgatótanács feladata lett volna, hogy néhány, ezen a szakterületen dolgozó cégtől előzetes megvalósíthatósági tervet kérjen – mondta lapunknak Agárdy. Szerinte Csernák a júliusi kinevezése után megpróbált rendet teremteni a vállalat ügyvitelében. (lpj)
Az MKP is tárgyalt a Csernák-ügyről
Pozsony. A vállalatvezetésen belül kialakult helyzetről tegnap tárgyalt az MKP elnöksége is, Csernák Tibor ugyanis a párt jelöltjeként került a posztjára. „Meghallgattuk az erről szóló beszámolót, de a cég működéséért a gazdasági minisztérium viseli a felelősséget, ebben a kérdésben a miniszter dönthet” – mondta lapunknak Gyurovszky László, az MKP alelnöke. (l. p. j.)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.