Mikulás helyett drogkereső eb és rendőrök jöttek

Párkány. A magyar alapiskola tanulói tegnap izgatottan várták a Mikulást, az ajándékosztó fehérszakállú helyett azonban, legnagyobb meglepetésükre, három rendőr érkezett egy kábítószer-kereső kutyával.
„Az eb és a rendőrök a délelőtt folyamán három osztályt vizsgáltak át.

Párkány. A magyar alapiskola tanulói tegnap izgatottan várták a Mikulást, az ajándékosztó fehérszakállú helyett azonban, legnagyobb meglepetésükre, három rendőr érkezett egy kábítószer-kereső kutyával.

„Az eb és a rendőrök a délelőtt folyamán három osztályt vizsgáltak át. A gyerekek ezalatt nem tartózkodtak a helyiségekben. Kábítószert nem találtak. Az akció 15–20 percig tartott” – tájékoztatta lapunkat Fodor Zsuzsanna, az alapiskola igazgatónője. A rendőrök távozása után megérkezett a várva várt Mikulás is, aki a Kappa cég jóvoltából az oktatási intézmény mind az 1017 növendékének ajándékot adott.

A rendőrök a drogkereső kutyával az alapiskolán kívül a gimnáziumban is tartottak ellenőrzést, és ott sem találtak semmit. „Az akciót szúrópróbaszerűen, megelőzési szándékkal tartottuk. Tavaly a városban két alkalommal találtunk kiskorúaknál kábítószert, s ez olyan jelzés számunkra, amelyre oda kell figyelni és meg kell tenni a megfelelő intézkedéseket” – közölte lapunkkal Ján Štark, az Érsekújvári Járási Rendőrparancsnokság szóvivője. Elmondása szerint a pedagógusok sem veszik rossz néven az ilyen szúrópróbákat. A tanárok is tudatosítják: a rendőrségi ellenőrzések elejét veszik annak, hogy az iskolákban a növendékek kábítószerrel kereskedjenek.

Kérdésünkre, hogy a közeljövőben terveznek-e hasonló vizsgálatot a párkányi oktatási intézményekben, elmondta: ha kapnak olyan jelzéseket, amelyek arra utalnak, hogy az iskolákban kábítószer-élvezők, illetve -kereskedők vannak, az ilyen akciókat természetesen megismétlik. (km)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?