Mikortól lehet meríteni az EU strukturális alapjaiból?

Gyurovszky László építésügyi és régiófejlesztési miniszter:
Ma írjuk alá az első három ilyen szerződést, százmillió korona értékben. Ezzel gyakorlatilag elkezdődik a strukturális alapok merítése.

Gyurovszky László építésügyi és régiófejlesztési miniszter:

Ma írjuk alá az első három ilyen szerződést, százmillió korona értékben. Ezzel gyakorlatilag elkezdődik a strukturális alapok merítése. A szerződések a Zsolnai, Kassai és Eperjesi kerületek egy-egy egészségügyi intézményének energetikai és épülettechnikai felújítására biztosítanak pénzt. További három pályázatot most értékelünk, egy héten belül így további 180 millió korona értékű szerződést írhatunk alá, s ezzel ki is merítjük az erre a célra szolgáló keretet. A kérvényezőknek közbeszerzési pályázat útján kell kivitelezőt találniuk, s máris kezdődhetnek a munkálatok.

Az egyik legégetőbb probléma az iskolák felújítása. Az erre vonatkozó kérvényeket mikorra dolgozzák fel?

Néhány héten belül. Mivel itt kisebb felújításokról van szó, jóval több pályázat érkezett. 2013-ig szeretnénk elérni, hogy az összes, mintegy 5 ezer iskolaépület felújításra kerüljön, 2006-ig körülbelül 25 millió eurót tudunk erre fordítani. A 2013-ig terjedő időszakban pedig az erre az aktivitásra szánt összeget úgy akarjuk méretezni, hogy az összes felújításra elég legyen. (mi)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?