Mikolaj is közelít a status qu

Pozsony. Ján Mikolaj tegnap az MKP-val kötött politikai üzletet akarta cáfolni, ám végül kiderült: a közoktatási törvény tervezetét – melyet egyes vélemények szerint a koalíció az MKP kifogásait figyelembe véve változtat meg, cserébe a Lisszaboni Szerződés megszavazásáért – részben az MKP elvárásai szerint kívánja módosítani.

Mikolaj tegnap cáfolni szerette volna, hogy az MKP a közoktatási törvény korrigálásának a fejében mondott igent az uniós alapdokumentumra. A tárcavezető közölte: nem hátrálnak meg, ugyanakkor azt jelezte, két ponton is megváltozik a törvény tervezete: a magyar iskolát látogató tanfelügyelőnek tudnia kell magyarul, és a szlovákórák számát sem kívánják már a magyarórák számához kötni. „Az tény, hogy annak a tanfelügyelőnek, aki például egy kisebbségi iskolában kíván ellenőrzést végrehajtani, muszáj ismernie az intézmény oktatási nyelvét” – fogalmazott tegnap Mikolaj. „Ez a tanfelügyelők diszkriminációja lenne” – mondta ezzel szemben április elsején a magyar iskolákat ellenőrző „inspektorok” kötelező magyar nyelvi ismeretéről a miniszter. Az MKP hetekkel ezelőtt ismertetett három kifogása közül ez volt az egyik. A tárcavezető tegnap azt is bejelentette, hogy megváltozik a szlovák nyelv oktatásának szabályozása. Eddig az szerepelt a törvény tervezetében, hogy ugyanannyi vagy több szlovákórának kell lennie, mint magyarnak. A miniszter tegnap bejelentette, ez is módosul. Ezután csak annyi fog szerepelni a törvényben, hogy a kisebbségi iskolákban „olyan óraszámban kell oktatni az államnyelvet, hogy biztosítva legyen a nyelv elsajátítása”. Ez szintén visszalépés a korábbi állásponthoz képest: az MKP azt szerette volna, hogy az új törvény ne írja elő a magasabb szlovákóraszámot. „Nagyon örülök, hogy a minisztériumban így reagáltak a készülő törvény tervezetére” – mondta lapunknak Szigeti László volt oktatási miniszter. Szerint ennek a változásnak egyik oka Robert Fico kormányfő és Dušan Čaplovič miniszterelnök-helyettes intervenciója. Ők korábban kijelentették, nem fog megváltozni a nemzetiségi status quo. Az MKP-képviselő nem tudta megmondani, a párt ezután megszavazza-e a törvénytervezetet. „Meggyőződésem, hogy a változás összefügg a Lisszaboni Szerződés MKP-s támogatásával” – jelentette ki lapunknak Tatiana Rosová, az SDKÚ képviselője. „Ezeknek a dolgoknak egyébként sem a törvényben kellene lenniük” – mondta a korrekciókról Rosová. „Puhulást látok Mikolaj korábbi merev álláspontjához képest, de várjuk ki a végét, mert ez egyelőre még mindig csak tervezet – nyilatkozta Öllös László politológus. – A kereszténydemokraták alighanem kiabálni fognak, összekapcsolják a dolgot a Lisszaboni Szerződéssel, tehát hangzavar alighanem lesz még.” Mikolaj tegnap úgy állította be a változtatásokat, mintha keményebbek lennének, mint az eddigi rendelkezések. „Az új rendelkezés szigorúbb, mint az eddigi” – jelentette ki. „Mikolajéknak saját választóikhoz is kell beszélniük” – mondta Öllös a miniszter indoklásáról.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?