Mi lesz a megoldás?

Pozsony. A Magyar Állandó Értekezlet (Máért) vasárnapi ülésén Bugár Béla pártelnök, valamint Bárdos Gyula, A. Nagy László és Duka Zólyomi Árpád képviseli a Magyar Koalíció Pártját.

Pozsony. A Magyar Állandó Értekezlet (Máért) vasárnapi ülésén Bugár Béla pártelnök, valamint Bárdos Gyula, A. Nagy László és Duka Zólyomi Árpád képviseli a Magyar Koalíció Pártját. Az értekezlet témája a kedvezménytörvény módosítása lesz, melynek a szlovák politika szempontjából legallergikusabb pontja az oktatási-nevelési támogatás. Duka Zólyomi Árpád lapunknak elmondta, az MKP javaslata megpróbálja áthidalni a jelenlegi törvény és a szlovák álláspont közötti különbséget. „Keresnünk kell azt a megoldást, mely feloldja a két ország kormánya közötti feszültséget. Ennek sarkalatos pontja az oktatási-nevelési támogatás. Javasolni fogjuk, hogy csak Szlovákia esetében változzon a törvény, mert a többi országnak ezzel a rendelkezéssel nincs problémája. Olyan módosítást akarunk elérni, mely lehetővé teszi, hogy ezt a támogatást intézmények, szervezetek használhassák fel, és így segítse a gyermekek oktatását.” Az MKP elnökhelyettese részleteket nem árult el, de elképzelhetőnek tartotta, hogy a támogatást az iskolák mellett működő szülői szövetségek kapják. „Érzésem szerint a szlovák fél számára olyan megoldás fogadható el, mely biztosítja, hogy ne egyének, hanem szervezetek kapják a támogatást” – indokolta az MKP javaslatát Duka Zólyomi Árpád. (lpj)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?